KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az elmúlt héten nagyon fontos döntést hozott, nevezetesen határozott arról, hogy az utolsó bevonulásra 2005 első félévében kerüljön sor, utána pedig szűnjön meg a sorkötelezettség Magyarországon. Ezzel sokak követelése, így többek között a Szabad Demokraták Szövetségének követelése is teljesül.
Nem árt végignézni ennek a nagy horderejű döntésnek az előzményeit. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy 1990-ben alakult az Alba Kör, amely a sorkatonai szolgálatot nem vállalók, illetve polgári szolgálatra jelentkezők érdekeit karolta fel. Ez fontos lépés volt ebbe az irányba.
A Hadkötelezettséget Ellenzőinek Ligája 1993-ban alakult meg, akik már kifejezetten célként jelölték meg a sorkötelezettség eltörlését. Talán nem érdemtelen néhány nevet említeni a liga alapítói közül: Jancsó Miklós, Konrád György, Kertész Ákos, Darvas Iván, Bródy János, Mészöly Miklós, Vámos Miklós, Makk Károly, Haraszti Miklós, illetve Kornis Mihály; Persze a névsor folytatható lenne.
Ami a Szabad Demokraták Szövetségét illeti: az SZDSZ 1993-ban hozott határozatot arról, hogy célul tűzi ki a jövőben, illetve politizálása középpontjába állítja a sorozott állományú fegyveres erők átalakítását önkéntes hivatásos jellegű, modern hadsereggé. Ez bekerült a Szabad Demokraták Szövetsége 1994-es “Fordulat, biztonság, felemelkedés” című programjába, ott is szerepel, hogy az SZDSZ hosszú távon kezdeményezi a sorkötelezettség megszüntetését.
Az 1994-ben megalakult MSZP-SZDSZ-kormány programjába már bekerült a haderőreform szükségessége, és aztán 1995-ben, illetve '96-ban születtek meg azok a döntések, amelyek már a haderőreformról szóltak, beleértve a hadsereg létszámának csökkentését, beleértve a hivatásos állományú katonák számának a növelését.
Amikor a parlament alkotmányreform-bizottsága tárgyalt 1996-ban, a Szabad Demokraták Szövetsége felvetette, hogy töröljük az alkotmányból a hadkötelezettségre vonatkozó passzust, és akkor átmenetileg ezt minden parlamenti párt támogatta.
A szerződéses katonák toborzása 1997-ben kezdődött meg, ekkor csökkent 12 hónapról 9 hónapra a sorkötelezettség.
A Szabad Demokraták Szövetsége által irányított Belügyminisztérium 1997-ben megszüntette a sorkötelezettséget a határőrségnél, és professzionális határőrizetre tért át.
Végül 1998-ban, majd 1999-ben is határozati javaslatot nyújtottunk be a parlament elé - Fodor Gábor és Mécs Imre képviselőtársaim jegyezték - a sorkötelezettség eltörléséért. Ezeket azonban a parlament nem vette napirendre, ezért 2000-ben népi kezdeményezést indítottunk, több mint 200 ezer aláírást összegyűjtve, ami jelezte, hogy az emberek többsége támogatja ezt a programot.
Végül 2002-ben bekerült a kormány programjába 2006-os megszüntetéssel a sorkötelezettség eltörlése. Ettől kezdve a koalíciós felek egyetértettek abban, hogy szűnjön meg a sorkötelezettség, már csak a lehetséges időpontról volt vita. Ennek a vitának a következményeként döntött a kormányzat úgy, hogy 2005 első félévében kerül sor az utolsó bevonulásra.
Frakciónk azért is üdvözli ezt a lépést, mert egyrészt ma már látni lehet, hogy NATO-kötelezettségeinknek csak egy felkészült, professzionális hadsereg képes megfelelni, a haderőt ennek megfelelően át kell alakítani, ez viszont nem lehetséges a sorkötelezettség eltörlése nélkül. Ezzel a döntéssel megteremtődnek az alapjai egy professzionális, a feladataira felkészült és azt ellátni képes hadsereg létrehozásának. Másrészt azért is üdvözöljük a döntést, mert ezzel a Szabad Demokraták Szövetsége tízéves követelése vált valósággá.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir