GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a vita eddigi szakasza is azt mutatja - ami nagy örömömre szolgál -, hogy mind a két oldalról nagy felelősséggel közelítenek ehhez a törvényhez, a jobbító szándékot emelik ki, és mind a két oldalról megfelelő elhivatottság van abban az irányban, hogy ez a törvény működőképes legyen, és segítse az agrárium egészének a fejlődését.
Az agrárpiaci szabályozás elkerülhetetlen, szükséges, ezt ma már nagyon kevesen vonják kétségbe. A szabadpiaci, kizárólag a gazdasági törvényszerűségek által irányított mezőgazdasági termelés mítosza az elmúlt évek világ-, európai, de főleg magyar viszonyai és történései között szertefoszlott és tarthatatlannak bizonyult. A mezőgazdasági termelés soha nem látott mértékben szocializálódott, így az agrártermékek előállítása, feldolgozása, piacra juttatása - amit mi klasszikus értelemben agrártermelésnek hívunk - mellett ma már legalább olyan fontos lett a vidék lakosságmegőrző képességének a megtartása, a vidék megőrzése, úgymond, karbantartása és célszerű fejlesztése. A második szempont: egyre inkább erősebb és fontosabb lett a mennyiségi termelés helyett a minőségi, azaz az olyan termékek előállítása, ami a lakosság egésze számára egészséges életmódot tesz lehetővé, és kiváló minőséget produkál. Tehát új célok, új feladatok, új preferenciák érvényesülnek az agráriumban, ezért szükséges a régi törvényeink újragondolása és szükség szerinti megváltoztatása.
Van még néhány speciális ok is, amiért jobb, ha tisztább és közérthetőbb szabályok, magatartásformák is rögzítésre kerülnek. Az egyik ilyen ok - és senkit nem akarok megsérteni -, miszerint nagyon sokáig természetes volt, hogy az agrárium részvevői megfelelő mezőgazdasági képzettséggel, ismeretekkel irányították az agrárcégeket vagy akár magántevékenységüket és gazdaságukat. Az elmúlt időszak történései, a privatizáció olyan típusú változásokat hozott létre mind a termelésben, mind a feldolgozásban, mind a kereskedelemben, aminek következtében olyan új tulajdonosi kör került birtokba, akik ilyen irányú képzettséggel, előképzettséggel és szakmai elkötelezettséggel - ami a mezőgazdaság irányában nagyon szükséges, aki ezen a területen dolgozik, az tudja - nem rendelkeznek. A másik, hogy a kereskedelem főleg azzal a magatartásával, hogy az ezer sebből vérző agrártermelőkkel fizetteti meg a készletét, és beszerzési ár alatti akciókat hajt végre, szintén komoly szerepet vállal az agrárágazat sorsát nehezítők körében.
Persze mindkét baj ellen van orvosság is, például a visszalevő állami agrárcégek privatizációjánál előtérbe kell helyezni a szakmai befektetői kört, a dolgozói és a menedzsmenti konzorcium kivásárlását, valamint segíteni kell egy megfelelő magyar termelői, feldolgozói, kereskedői országos hálózat kiépítését, amely - elsősorban a magatartásával - felveszi a harcot a jelenlegi agresszív, néha csak a saját érdekeit figyelembe vevő hálózatokkal szemben.
Még egy, de nem lényegtelen körülmény: a várható és remélt európai uniós tagságunk, amelyhez igazítani kell a saját agrártörvényeinket is. Így ezt az 1993-ban született, az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt is.
Ez a törvényjavaslat egy kerettörvényt javasol megvalósítani, már figyelembe veszi az európai uniós szabályozást, lehetővé teszi, hogy már a csatlakozás előtt bevezethessünk olyan elemeket, amelyek segítik a szabályozást és annak közelítését, és végre tudja hajtani a szükséges rendszer-átalakítást, és azt működőképessé teszi. Ilyen alapkövetelmény a termékpályás szabályozás kötelezővé válása. Ennek következtében a kötelező elemek termékpálya-szabályozás alapú meghirdetését írja elő, és van benne egy olyan elem, ami minden agrártermelő álma volt, hogy kiszámítható körülmények között dolgozzon, hiszen ezeket az elemeket a kiszámíthatóság miatt hét évre kell meghirdetni és figyelembe venni.
A garantált ár legnagyobb hibája az volt - és arról is vita volt, hogy be kell-e vezetni az intervenciós árat -, hogy semmilyen nyereségtartalommal nem bírt, ez egy olyan típusú tűzoltó ár volt, amely a költségek 70 vagy az állam jó szándékától függően 80 százalékos megtérítését tette lehetővé. Az intervenciós ár, bár nem mindent megoldó csodaszer, de a kölcsönös felelősség alapján jól kezeli az állam és - szeretném hangsúlyozni - a fegyelmezett, kiszámítható termelő viszonyát. Hogy ez sokkal nagyobb fegyelmet, pontos regisztrációt, tervezett termelést követel a termelőtől is, az igaz. De gondoljunk csak arra, amikor egyik évben a búza felvásárlási ára 18 ezer forint, a következőben 30 ezer, a kukoricánál ugyanez lejátszódik, a sertés ára az egyik évben 390 forint, a következőben 220, nos ilyen körülmények között vajon mennyire tervezhető a mezőgazdasági és agrártermelés. S el kell sajnos felejtenünk azt a jól hangzó volt miniszteri mondatot is, hogy a magyar paraszt termel és nem ír, mert sajnos fel kell készülnünk arra is, hogy az államtól kapott támogatásokról pontosan, követhetően el lehessen számolni.
További fontos elem, hogy az agrárpiaci rendtartás irányítását, szervezését és szabályozását a miniszter végzi, és a működéssel kapcsolatos tevékenységet az agrárintervenciós központ, valamint a termékpálya-bizottságok látják el. Ebben a folyamatban jól érzékelhető, hogy megnő a szabályozásban a miniszter szerepe, és annak a gyámságnak a megszűnése, ami más miniszterekkel közös döntési kompetencia volt, sokkal felelősségteljesebb mozgásteret biztosít a számára. A termékpálya-bizottság készíti elő a döntéseket, javaslatot tesz a termelési, bel- és külkereskedelmi kérdésekben és az alkalmazandó piacvédelmi intézkedésekre. Úgy gondolom, hogy ebben a törvényben igen fontos ezeknek a folyamatoknak a társadalmasítása, és a termékpálya minden részvevőjének az a lehetősége, hogy beavatkozzon ezekbe a folyamatokba.
Ennek a szabályozásnak van két olyan eleme - képviselőtársaim már kitértek rá -, amire azt mondják, hogy ezek nem piacszerűek, sértik a vállalkozás és a szerződés szabadságát. Az egyik a fizetési határidő megkötése, a másik pedig az élelmiszerek esetében a beszerzési ár alatti értékesítés problémaköre. Én azt mondom - és elnézést, ha megint kicsit keményebben fogalmazok -, hogy nem lenne szükség ezeknek a törvényi szabályozására, ha a feldolgozó és a kereskedő cégek - és bizonyos esetben a termelők is - figyelembe vennék a szerződéses fegyelmet és a tisztességesnek tartott gazdasági magatartást, úgy, mint Nyugat-európában, ahol ezt nem kell külön törvényekben szabályozni, bár van egy-két ország - például Németországban a kartelltörvénnyel -, ahol bizonyos értelemben szabályozzák ezt a kérdést is. Tehát nem az egyébként is súlyos hitelekkel és kamatokkal terhelt mezőgazdasági termelőkkel és feldolgozókkal fizettetnék meg, néha többszöri megforgatással is a készletüket, a leértékelt élelmiszerek veszteségét nem más ipari jellegű termékek nyereségéből kompenzálnák, de sorolhatnám még a pultpénzt, a reklám-hozzájárulást és még nagyon sok olyat, ami miatt kiszolgáltatott a feldolgozó és a termelő is, aki az áruházláncokhoz szállít.
Tisztességes számomra az a piaci magatartás, amikor a szereplők tudomásul veszik, hogy a termelő, a feldolgozó, a kereskedő egy hajóban evez, és csak együtt tudnak boldogulni. Ha bármelyikük is kiesik ebből a körből, akkor előbb-utóbb a többi is meghal.
(14.40)
Amíg ezt nem így érti mindenki, szükség van bizonyos szabályozásra.
A törvény mint kerettörvény természetesen változni fog, ahogy a követelmények, a körülmények is változnak. Mindannyiunk felelőssége viszont, hogy olyan irányba változzon, ahol a magyar agrártermelők megtalálják a számításukat, és tisztességes módon megélhetnek a tevékenységükből.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
