DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR

Full text search

DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Alkotmánybíróság, döntése alapján kimondta, hogy a vadászkamarában a kötelező kamarai tagság eltörlésre kerül, és felkérte az Országgyűlést, hogy záros határidőn belül módosítsa a vadászkamaráról szóló törvényt, amelyben rendezze a tagság fogalmát.
Ez a tény üdvözlendő, hiszen a vadászkamara, ellentéten más szakmai kamarákkal, nem szakmai alapon szerveződik. Más szakmákban, mint például orvosi, ügyvédi, állatorvosi, a tagság egy foglalkozás alapján szerveződik, sok esetben önmaga munkáltatójával, a vadászat viszont többnyire különféle mesterségeket űző emberek hobbitevékenysége.
 
(16.20)
Sajnos, a gyakorlat azt mutatja, hogy az alkotmánybírósági döntés után a vadászkamara tovább folytatja a régi kamarai gyakorlatot, hiszen a vadászjegy kiváltásakor nyilatkozni kell a kamarai tagság fenntartásáról, illetve megszüntetéséről. De ezt a nyilatkozatot - bár ebben a nyilatkozatban a vadászok 90 százaléka a kötelező kamarai tagság mellett foglal állást - sem tanúk jelenléte nem kíséri, és a nyilatkozatban nincs utalás sem “pártoló tagság” fogalomra, sem “tiszteletbeli tag” fogalomra.
Az alkotmánybírósági döntés kötelezte a vadászkamarát a szolgálati szabályzat megalkotására, illetve az etikai szabályzat megalkotására. Csak egyetlenegy probléma merül fel, az, hogy véleményem szerint a szolgálati szabályzatot az FVM-rendelet szabályozza, illetve az etikai szabályzatot a kamara megalkotja, de a betartásával, valamint az etikai eljárás lefolytatásával nem foglalkozik. Ezért fordulhat elő, hogy ismert médiasztár vadászetikai vétséget követ el, vagy nagyvállalkozó etikátlan módon vadászik, vagy az olasz vadászok által okozott sorozatos apróvadbotrányok semmilyen etikai szankciót nem vontak maguk után.
A vadászkamara köteles a lőjegyzékek alapján adatot szolgáltatni az országos adatszolgáltató bázishoz a kilőtt állatok mennyiségéről és milyenségéről. Véleményem szerint ez sérti a személyiségi jogokat, és félő, hogy az adatvédelmi ombudsman vizsgálatát ez nem állná meg.
A 6. §-ban a törvény arról rendelkezik, hogy a hivatásos vadászoknál kötelező a kamarai tagság. Csak egyetlenegy probléma van: azok a vadászok, akiket főállásban a vadásztársaságok alkalmaznak, hivatásos vadászoknak minősülnek-e vagy nem? Tehát kötelező-e a kamarai tagság vagy nem, és kötelezően kell-e kamarai díjat fizetniük vagy nem? Véleményem szerint, ha már hivatásos vadász besorolást kapnak, legalább az utóbbiak esetében a kamarai tagdíjat a vadásztársaságok esetében a munkáltatóknak kellene állniuk.
Összességében az Alkotmánybíróság a döntéssel kedvező helyzetet teremtett, de véleményem szerint a törvényt, akár módosítók árán, pontosítani kell.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir