HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Káosz uralkodik a kormányzat munkájában. Káosz uralkodik, hiszen akinek eredendően címeztem volna ezt a napirend előtti felszólalást, már nem ül a helyén, pénteken elhagyta ezt a bársonyszéket.
Politikai viharoktól hangos a kormányzat környéke, de én most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy bizony a politikai viharok mentén vagy alatt, vagy mögött meghúzódik az a nagyon sajnálatos tény, hogy a kormánynak a szakmai tevékenysége is számos kívánnivalót hagy maga után. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így van!)
Az elmúlt napokban állásából felmentették a Miniszterelnöki Hivatal rendkívül felkészült közigazgatási államtitkárát. Ráadásul azóta a kormányhivatalnak már minisztere sincs, hiszen ő mentette fel. Lehet, hogy az államtitkárt felmondatták, de ez egyre megy. A szakmai körökben elismert szakember távozásának bizonyára oka volt. Sokak véleménye szerint talán már vállalnia sem lett volna szabad ezt a beosztást.
A Miniszterelnöki Hivatal a választások óta 11 politikai államtitkárral gazdagodott, titkárságokkal, apparátusokkal, reprezentatív és drága bérleményekkel és bőségesre duzzasztott létszámmal. Ezeket az új államtitkárságokat kellett volna a hivatal egységes közigazgatási rendjébe szervezni, miközben több államtitkárt politikai ambíciói inkább az önálló státus irányába vezéreltek.
Az rendben van, hogy a pozícióigényeknél sok volt az eszkimó. De az egymással is rivalizáló, sőt egymást is ellenőrző egységek nagy száma bizonyára összefüggésben van azzal a tehetetlenséggel és szürkeséggel, amely a külső szemlélő számára a hivatalt jellemzi. Itt van például az üvegzsebprogram végrehajtásában jeleskedő politikai államtitkár, akinek valószínűleg csak távollátó vagy múltba néző szemüvege van, mert a közvetlen közelében történő eseményeket nem látja. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így van! Igaz!)
A modern hadvezetés csődje, ha túl sok a parancsnokoló tábornok, pláne, ha van közöttük olyan, aki talán az altiszti feladatot sem lenne képes ellátni. Furcsa mondat egy egyházi ügyekkel foglalkozó államtitkár szájából az, amelyben kijelenti, hogy Magyarországon nincsenek történelmi egyházak.
Remélem, hogy a miniszteri személycseréken túl számolnak a szervezeti kérdések megoldásával is, ami talán jobbá teszi a szakmai munkát.
Miniszterelnök Úr! Hogy a baj nagyobb legyen, a minisztériumokat elözönlötték a tanácsadók. A kívántnál nagyobb számú, jól és túlfizetett tanácsadói kar is, azt mondják, kétfelé oszlik. Van, aki nem csinál semmit, fizetését politikai hálapénznek tekinti, és ez a jobbik eset; vannak azonban, és valóban tisztelet a kivételnek, akik ránehezednek a minisztériumi vezetőkre, lekötik idejét, megzavarják és összekuszálják a kialakult szakmai és hivatali viszonyokat.
Egy túl ambiciózus és nem kellően korlátozott kabinetfőnök egyedül is szét tudja verni egy minisztérium természetes rendjét - hát ha még ebbe belesegít jó pár tanácsadó is! Mikor jutnak itt szóhoz a jórészt mégiscsak járatosabb helyettes államtitkárok, közigazgatási államtitkárok vagy főosztályvezetők? Úgy tudom, alig kerülnek egyes miniszterek szeme elé, pedig rajtuk és az általuk vezetett szervezeteken keresztül érvényesül az, amit a tárca teljesítményének nevezhetünk.
Tisztelt Ház! Tudom jól, hogy érdeklődésünk középpontjában most az Unióval és a NATO-val kapcsolatos kérdések állnak, és ez így van rendjén. De közben peregnek a hétköznapok, az oktatási miniszter úr kisdiákok buktatásával kapcsolatos korszakos javaslatával áll elő, az abszurd méretű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetőjének pedig nincs ideje foglalkozni azokkal a hazai vagy részben hazai vállalatokkal, amelyeknek exportarányai lényegesen meghaladják az importarányokat, és a forint értékviszonyai miatt nehéz helyzetbe sodródtak.
Azt kérdezem tehát a kormánytól, hogy a személyi kérdéseken túl foglalkoznak-e a kormány szervezeti és működési problémáival, mert a csatlakozás előtt és után nagy szükség lenne egy eredményesebb kormányzásra, és erre ne kelljen 2006-ig várni. Rend lesz-e a kormányban? Rend lesz-e a közigazgatásban?
Jelenleg káosz van. Elég a szakmai munka hiányosságaira utalni a hétvége eseményeit tekintve, amikor a Pénzügyminisztérium és az APEH kölcsönös együttműködésének eredményeképpen több tízezer vagy százezer adózó kerül nehéz helyzetbe, ha az útmutató alapján akarja kitölteni adóbevallását. Sok tízezer forinttól eshetnek el, ami nagyon nehéz helyzetbe hozza ezeket az alacsony jövedelemmel rendelkező embereket.
Lesz-e rend a kormányban? Lesz-e rend a közigazgatásban? Hiszen az európai uniós csatlakozás előestéjén ez parancsoló szükségszerűség. Bízunk abban, hogy lesz, és bízunk abban, hogy erre nem kell 2006-ig várnunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir