GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Az előbbi kétperces magyarázat magyarázatát szeretném megtenni, ami valójában arról szól, hogy a munkaviszony és az egyéni vállalkozás keretei között történő munkavégzés vagy éppen szerződéssel párosuló tevékenység igenis elválasztható egymástól. Ezt Őry úr is tudja, csak még nem sikerült kimondania. Az egyikben ugyanis van egyfajta közvetlen szerepvállalás, a másikban pedig úgymond átruházható a szerepvállalás. Ha én munkaszerződést kötök, akkor a munkaszerződés keretei között nem küldhetem el a barátomat vagy épp a feleségemet, vagy a környezetemből bárkit, hogy azt a tevékenységet elvégezze, amire én szerepet vállaltam.
Ha én egy vállalkozási szerződést kötök, akkor a vállalkozásban egy feladat ellátására vállalok kötelezettséget és felelősséget, és annak kivitelezési formája bizonyos értelemben ettől eltérhet. Ilyen értelemben tehát ez a része tisztázható a történetnek. A másik része viszont mindenképpen az elvégzendő tevékenységhez hozzáillesztett beltartalom alapján kell hogy megítéltessen, és nem az alapján, hogy milyen szerződési formákat tesznek elénk.
Az, hogy a felügyelőség e vonatkozásban olyan típusú szerepvállalási lehetőségeket kap, amiben ezen normakeretekhez illesztetten el tudja dönteni, hogy mihez tartozik, ez egy helyes út. Hiszen tisztábbá válnak a viszonyok, és nem arra való törekvés fogalmazódik meg, hogy ezen keresztül növekedjen a foglalkoztatás bővítése.
A foglalkoztatás bővítése nem ezen keresztül történik meg, hanem azon keresztül - példaként -, ami a kétéves, nem költségvetésben, hanem az adókkal kapcsolatos jogszabály elfogadásában realizálódott. Majd a folytatást a következő kétpercesben elmondom.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir