TÓTH ISTVÁN

Full text search

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ennek a 2004. január 1-jei szabályozásváltozásnak a kijelentése kicsit korai lenne. Nagyon-nagyon szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy azt a szabályozásmódosítást meg tudják-e önök tenni, elkészül-e addigra az a törvénymódosítás. Az elmúlt tíz hónapban láttuk, az önök ígéreteinek 10 százaléka ha teljesült, és az is hogyan. Ezek után azért fogadjunk el egy képviselői indítványt, hogy csak azt a néhány hónapot vegyük ki a szabályozás alól, mert majd január 1-jétől új jön… - én kötve hiszem, hogy január 1-jétől meg tudnák ezt valósítani. Pontosan azért, amit a képviselőtársam, Németh Zsolt előttem mondott, hogy olyan széles spektrumot kellene komoly jövőképpel ellátni, amit eddig az önök munkája alapján nem lehet feltételezni.
Ebbe beledobtak egy kis kavicsot, hogy ezen a ponton egy képviselői indítvánnyal levegyék a kormányról a villámhárítót, mert egyébként a kormány mondhatná ősszel, hogy kérem szépen, elutasítom az összes igényt, mert már kész a törvény, és január 1-jétől itt meg itt meg itt lesz a kiemelt hatósági iroda, tehát ab ovo az önkormányzatnak nem is kell teljesítenie egy hétig sem a feladatot. Mert hogyha önöknél ez már gondolkodásban egy koherens vonal lenne, akkor azt mondanák, hogy minek bedobni a kavicsot a vízbe, mert a kormánynak nem kell elfogadni semmilyen igényt, mert január 1-jétől tényleg meglesz.
Hát ez így kiszámíthatatlan és bizonytalan. Úgy hiszem, az ellenzéki képviselőtársaimnak ez a véleménye fogalmazódott meg azzal, hogy elutasítják ők is és én is ezt az indítványt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir