SIMON GÁBOR

Full text search

SIMON GÁBOR
SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor a tízperces hozzászólásomra készültem, akkor mint az MSZP-frakció vezérszónoka gondoltam végig néhány dolgot, amit az általános vitában a törvénymódosításhoz, illetve az európai üzemi tanács létrehozásához szükséges a magunk számára rögzítenünk.
Három dologról szeretnék röviden egy-egy mondatot mondani. Az első az, hogy az előttünk lévő törvénytervezet gyakorlatilag belevág az európai uniós csatlakozás kapcsán a munkajogi jogharmonizáció lezárulásának a folyamatába, és ebben a folyamatban egy új intézménynek, egy új jogi keretnek a létrehozatalát jelenti.
(12.20)
A második megjegyzésem, hogy ezt a tervezetet az Országos Érdekegyeztető Tanács megtárgyalta, azt konszenzussal elfogadta, és azt a parlament elé javasolta terjeszteni.
A harmadik pedig, hogy ez a jogszabály, amiről mi most tárgyalunk, gyakorlatilag egybevág azokkal az irányelvekkel, amelyek az európai foglalkoztatási stratégiában, az Európai Unió joggyakorlatában meghonosodtak, ami felé gyakorlatilag Magyarország a csatlakozással halad.
Tehát amikor a jogszabályt támogatjuk, akkor azt mondjuk, hogy az európai uniós jogszabály, jogi környezet kialakítása és az európai uniós irányelveknek történő magyarországi alkalmazása mellett állunk ki.
Ez a törvény gyakorlatilag szavatolja a nemzetek feletti vállalkozásokban a munkavállalói jogok gyakorlását, és lehetővé teszi, hogy a multinacionális cégek magyar alkalmazottai részt vehessenek a sorsukat érintő munkáltatói intézkedések előkészítésében. Ez szerintünk jelenti egyébként a szociális alapjogok biztosítását is a munkavállalók számára. Ez megtestesül a tájékoztatásban és a tájékozódáshoz való jogban.
Amikor erről az európai üzemi tanácsról szóló törvényről beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy ezzel egy új jogintézmény meghonosítása történik meg a magyarországi jogrendben, amely szerint úgy véljük, hogy a javaslat nemcsak az általam előbb említett multinacionális cégek, határokon átnyúló vállalkozások esetében segíti majd elő a munkáltatók és a munkavállalók közötti párbeszédet, hanem ez jótékonyan fog visszahatni a magyarországi, a hazai munkaügyi kapcsolatokra is azáltal, hogy szemléletformálást, gondolkodásmódot, gyakorlatot honosít meg.
Ezért mi a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának részéről támogatjuk ennek a törvénynek a létrehozatalát, az európai üzemi tanácsok létrehozatalát, és szeretnénk, ha ez a támogatás nemcsak a kormánypárti oldalról, hanem az ellenzéki oldalról is megtörténne.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir