DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért vagyok kénytelen második körben is hozzászólni, mert az önkormányzati bizottságban egyhangúlag támogattuk a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony megkapta azt a bizalmat is, hogy a bizottságban elhangzottakat ismertesse. Önök kitörő tapssal fogadták azt a fél mondatot, amiben azt mondta, hogy egyhangúlag elfogadtuk.
Úgy gondolom, a parlamentarizmus ott folytatódik és ott kezdődik, hogy önöknek joguk van tudomást szerezni arról, hogy mi történt az önkormányzati bizottságban. (Dr. Géczi József Alajos: Meséld el!) Elmesélném, ugyanis olyan furcsa dolog kezdődött, hogy a Ház igen tisztelt, mélyen tisztelt elnök asszonya úgy gondolta, hogy az önkormányzati bizottságot ki sem kell jelölni a 4-es metró megtárgyalására, hiszen csak 153 milliárd forint önkormányzati címzett, cél- vagy állami támogatásról van szó. (Zaj. - Manninger Jenő távozik az ülésteremből. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Jenő! Várd meg a választ! - Látod, Kosztolányi, még ők is itt hagynak! - Én meg lennék sértve.) Úgyhogy külön kellett megkérni a lehetőségét annak, hogy az önkormányzati bizottság ezt tárgyalja. (Az elnök csenget. - Szórványos taps és zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.)
Folytatom egy kicsikét. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház!

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir