GY. NÉMETH ERZSÉBET

Full text search

GY. NÉMETH ERZSÉBET
GY. NÉMETH ERZSÉBET, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tudom, nagyon késő van, de egy olyan törvényjavaslat fekszik itt a tisztelt Ház előtt, amelyre öt évet várt Budapest, de úgy gondolom, öt évet várt az ország is.
Ez a várakozás, ez a késlekedés, túl azon, hogy öt évről van szó, 60 milliárd forintjába került az adófizetőknek. Ennyivel drágábban épül meg most ugyanis az a metróberuházás, amit 1998-ban a Fidesz-kormányzat önkényesen leállított. 2003-ban utazhatnánk ezen a metrón, ha a Fidesz-kormányzat ezt a döntést nem hozza meg, és ma már arról tárgyalhatnánk, akár Budaörs felé a virágpiacig, illetve Rákospalota felé hogyan építhetnénk tovább a metrót.
Elhangzott itt a Házban: ez a beruházás tíz állomásból, 7,3 kilométer mélyvezetésű metróból és körülbelül napi 400 ezer ember közlekedését megoldó beruházásként fog elindulni. Az építés ütemezése szerint 2008-2009 elején ezen a metrón utazni fogunk. Szintén nagyon fontos, hogy ez a megállapodás, amit most kötött a főváros és a kormányzat, tartalmazza ennek a metrónak a továbbfolytatását. 2005 elején dönt arról a kormányzat, hogy azt a négy állomást, amely ma nem fér be az ország teherbíró képességébe, ma nem tudjuk elindítani, azt a négy állomást is megépítjük a Baross tér és a Bosnyák tér között.
A finanszírozásról néhány szót: körülbelül 200 milliárd forintba, mintegy 200 milliárd forintba kerül folyó áron. Ebből az állami rész 70 százalék, a Fővárosi Önkormányzat pedig 30 százalékot tud vállalni. Ez a megoszlás figyelembe veszi az ország és a főváros teherbíró képességét, mind az államnak, mind a fővárosnak rendelkezésére áll ez az összeg. A Fővárosi Önkormányzattól természetesen nagyon szigorú, fegyelmezett gazdálkodást követel ez, de itt is megerősíthetem, szó nincs arról, hogy bármelyik közüzemi céget, közszolgáltató céget privatizálni kéne ahhoz, hogy ez a metró megépüljön.
Az ezredforduló után Budapest közlekedési krízishelyzete nem oldható meg a metró nélkül, csak a kötött pályás közlekedés az, amely a városban a tömegközlekedést biztosítani tudja úgy, hogy érdemben javuljon a fővárosi közlekedési helyzet.
Néhány képviselőtársam itt bizottsági előadóként hiányolta azt, hogy a megvalósíthatósági tanulmány, a hatástanulmány ehhez a beruházáshoz nem áll rendelkezésre, nem készült el. El kell mondanom, ezt a metróvonalat 1978 óta tervezik valamilyen formában. A mostani nyomvonalról és arról, hogy ez a szakasz épüljön meg, 1998-ban, még az akkori kormányváltás előtt egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés, közte fideszes képviselőtársaim igenlő szavazatával.
Úgy vélem, az akkori variációk, amelyek '78 óta készültek, kidolgozhatóvá tették a legjobb megoldást. A közlekedési szakemberek ma egyértelműen állítják, ez az a nyomvonal, amelyet meg kell építenünk.
A Pénzügyminisztérium államtitkára szólt arról is, hogy ez a törvényjavaslat tartalmaz egy olyan passzust, amely arról szól, hogy biztosítékot kíván adni a Magyar Országgyűlés arra, hogy soha többet ne fordulhasson elő olyan esemény, amikor egy önkormányzat szerződik az állammal, és utána ezt egy politikai kurzusváltás után a következő kormány felrúgja. Úgy gondolom, ez egy nagyon fontos tétele a törvénynek. 50 milliárd forintot meghaladó beruházás esetén minden alkalommal az Országgyűlés, a parlament felhatalmazását kell kérnie a kormányzatnak.
Még egy tételről szeretnék itt beszélni. Sokszor elhangzik a sajtóban is, ellenzéki képviselőtársaim a bizottsági ülésen is ezt felvetették, hogy vajon megérdemli-e a főváros, hogy ekkora beruházással támogassa az állam. Hibás az a politikai szemlélet, ha bárki a fővárost és a vidéket szembe akarja állítani egy ilyen beruházás kapcsán. Úgy vélem, ennek az országnak szüksége van autópályára is, de ugyanúgy szüksége van a metróra is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző kormány fúrta a metrót, no nem az alagutat, hanem magát a beruházást. Ez, ahogy már említettem, 60 milliárd forint pluszkiadást, és öt év késedelmet jelentett.
(23.40)
Kérem tehát kedves képviselőtársaimat, elsősorban az ellenzéki képviselőket, hiszen abban biztos vagyok, hogy az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők támogatják ezt a törvényjavaslatot, hogy támogassák a metró-törvényjavaslatot. Mutassák meg, hogy nemcsak szavakkal, hanem a cselekedeteikkel is támogatják, hogy a metró tovább épüljön. A metróvonalak tekintetében Budapestet megelőzi Prága, Bécs, de még Bukarest is. Azt gondolom, Budapest készen áll arra, hogy ezt a lemaradást bepótolja. Ez ma már csak a tisztelt Házon múlik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir