SZALAY GÁBOR

Full text search

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt időszakban már több levélváltás is történt önnel hasonló ügyben. Azt kell mondani, hogy egyik szemünk sír, a másik meg nevet, mert nyilvánvaló, hogy Zalaegerszeg város fejlődése okozta azt, hogy a város rohamosan rátelepült erre a vasútvonalra, a Zalaegerszeg-Zalalövő-Bajánsenye vonalra. Való igaz, hogy szintbeni kereszteződések sora van ott, csak az a probléma, hogy nem megfelelő előkészítéssel végrehajtott vonalváltozás a szintbeni kereszteződések problematikáját nem igazán oldja meg. Ezért azt tudom mondani, hogy az ügyben nem azért nem történt eddig előrelépés, mert a biztonsági szempontok háttérbe szorultak volna, hanem azért, mert a több mint négy és fél milliárd forintos beruházás előkészítése nem áll olyan fokon, hogy az a megvalósíthatóságot eredményezhetné.
Az előzetesen rendelkezésre álló adatok, tervek jelen pillanatban nem elégségesek még a döntéshozatal megalapozásához. Hiányoznak a törvényben előírt szakhatósági állásfoglalások, köztük az előzetes környezeti hatástanulmányra alapozott felügyelőségi hozzájárulás. Egyébként is a mintegy négy és fél kilométer hosszúságú vasúti pálya 300-400 méterrel történő odébb tolása nem igazán oldaná meg a jelenlegi problémák jelentős részét.
Ami az ISPA-program kiegészítési lehetőségét illeti: annak legfőbb akadálya a komplex műszaki megvalósíthatósági program hiánya. További gond, hogy nem állnak rendelkezésre az önerőhöz szükséges források sem. Most azt hallottuk, hogy rendelkezésre állnak, erről nyilván még konzultálunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezért azt tudom mondani, hogy amennyiben az említett hiányosságok pótlására sor kerül, úgy a tárca részéről ismételten vállaljuk, hogy a 2004-2005. évi költségvetés tervezésekor az elkerülő vasút céljára 1-1 milliárd forintot elkülönítünk. Így várhatóan (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) a 2007-től induló kohéziós alaphoz tud csatlakozni ez a fejlesztés.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir