DR. MAGDA SÁNDOR

Full text search

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az interpelláció címében említett törvényi rendelkezés kimondta, hogy nem kell földvédelmi járulékot fizetni, ha a termőföldet engedély alapján és annak megfelelő módon belterületen lakóterület és közterület céljára használják fel. Úthálózat - autópálya - építése alkalmával viszont több települést érintett az, hogy az út nyomvonala keresztezte a település lakóövezet céljára felparcellázott belterületeit. Ezáltal az építési telkek egy része külterületre, egy része pedig autóút, illetve autópálya nyomvonalába esett, így a művelési ág is megváltozott. Ezen területeket jobb esetben elcserélték a település közvetlen belterületéhez csatlakozó más helyrajzi számú földterületre.
2000. március 1-je előtt a termőföldről szóló törvény fent ismertetett rendelkezése volt hatályban, így a földcsere és az ingatlan belterületbe vonása lakóterület céljára az érintett önkormányzat számára semmilyen anyagi kötelezettséggel nem járt. A települések hátrányára a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 52. § (3) bekezdésének e) pontját az 1999. évi CXV. törvény 36. §-ának (3) bekezdése 2000. március 1-jétől hatályon kívül helyezte, így a továbbiakban földvédelmi járulékot kell fizetni azon önkormányzatoknak, amelyek külterületi termőföldet belterületbe kívánnak kialakítás végett bevonni.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Konkrét példaként említem választókörzetem, Atkár községét, ahol az M3-as autópálya miatt több mint 118 ilyen telek került kivonásra, és pillanatnyilag ez az önkormányzat azért válik képtelenné a fejlesztésre, mert nem tudja megfizetni azt a földvédelmi támogatást, amire a mostani kormányrendelet kötelezi.
(14.50)
Ezért azt szeretném kezdeményezni több önkormányzat érdekében is, hogy azon önkormányzatoknak, amelyek ilyen módon kívánják fejleszteni az ottani lakóingatlanokat, ne kelljen ezen járulékot fizetni. Ehhez kérném a szíves támogatást és megértést. Miniszter úr, kérem válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir