DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy világnap arra mindig alkalmat teremt, hogy a figyelmet ráirányítsa valamilyen konkrét ügyre.
(13.10)
Nincs ez másként a környezetvédelmi világnappal sem. A politikusoknak - ahogy a miniszter úr mondta - a környezetügy elkötelezett híveinek kell lenniük, és erről négyévente minimum, de működésük során folyamatosan számot kell adniuk. A Magyar Szocialista Párt és a kormány ezektől a gondolatoktól is vezérelve a környezetvédelem és a zöldgondolat elkötelezett híveként fogalmazta meg választási, illetőleg kormányprogramját. Programunk lényege a fenntarthatóság feltétlen szolgálata, mert úgy gondoljuk, hogy az esélyegyenlőség része kell hogy legyen ez is.
Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan! - ez a fenntarthatóság egyik legfőbb kritériuma. Az emberek természetesen így a világnap kapcsán is kérdezik, mit tehetnek ők személyesen ezért az ügyért. A fennkölt gondolatok mindig a lehető legegyszerűbb és leghétköznapibb választ igénylik: ne szemeteljünk, olyan terméket vegyünk, amiből kevesebb lesz a hulladék, olyan energiát fogyasszunk, ami természet közeli, és lehetőleg ne pazaroljuk erőforrásainkat.
Az emberiség akkor lesz úrrá a problémáin, ha a morál az egyes emberek cselekvésének zsinórmértéke lesz. Az ország sikere, Magyarország sikere is nagymértékben ezen múlik; a nemzet sikere az, ha nemzeti mozgalommá válik a környezetünket tisztelő és azt megbecsülő, annak értékeit óvó magatartás.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir