BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Azért jelentkeztem, mert megütötte a fülemet, hogy Mátrai Márta úgy fogalmazott, hogy szedett-vedett ez a javaslat, amit benyújtottunk, és ez engem őszintén bánt. Ennek a javaslatnak ugyanis egy nagyon szigorú logikája van. Én a tízperces beszédemben megpróbáltam elemenként végigmenni ezen a logikán, de címszavakban még egyszer megismétlem, hogyha túl bő volt hozzá a körítés.
Tehát az első és legfontosabb kérdés a nyugdíjak emelésének a kérdése, az úgynevezett indexálás kérdése. És itt megjegyzést fűznék ahhoz, amit az előbb Domokos Lászlótól hallottunk, mintha ez a javaslat nem foglalkozna a nyugdíjak értékállóságával. Nem tudom, hogy akkor az indexálás, az évenkénti nyugdíjemelés szabályozásának a kérdése mi, ha nem az értékállóság? (Domokos László: Nem garantálja!) Majd reagál rá képviselőtársam. Utána körbejártuk a jelenlegi, már kialakult nyugdíjelemeknek a belső aránytalanságait, a belső igazságtalanságait, és javaslatot teszünk ennek kezelésére. A harmadik pontban alulról próbáljuk fölhúzni, illetve föltornászni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy rettentő alacsonyak a nyugdíjak, az átlagos nyugdíj ma Magyarországon 47 ezer forint, de a minimálnyugdíj alig 21 ezer forint, tehát azt gondolom, hogy indokolt alul körbenézni, hogy mit lehet ezen korrigálni, ezen javítani.
A negyedik csokorban arról esik szó a javaslatban, hogy milyen kiegészítő jövedelmeket érhetnének el a nyugdíjasok nyugdíj mellett; és az utolsó pontban a forrásokra is gondoltunk.
Ha ennél logikusabb, átgondoltabb gondolatmenet mentén hozzá lehet nyúlni ehhez a témához, azt én biztos támogatni fogom, ellentétben azzal, amit a Fidesz csinál (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akik gyakorlatilag egy kidolgozatlan országgyűlési határozattal álltak elő nemrégiben.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir