DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök asszony. Változatlanul a 44. ajánlási ponthoz, amely az orvostechnikai eszközök gyártásával kapcsolatos módosító indítványt tartalmazza, illetve a képviselőtársaimnak az egyházi egészségügyi szolgáltatókhoz benyújtott módosító indítványaihoz szeretnék kapcsolódni.
Az elsőhöz: nincs a törvényjavaslatnak egy olyan szakasza sem, igen tisztelt képviselő úr, amely az egyházak intézményalapítási jogát egyetlenegy percenttel is csorbítaná. Más dolog azonban, hogy ezeknek az egyházak által alapított intézményeknek pontosan a közforrásoknak a lakosság igénye szerinti elosztása követeli meg, hogy ezen alapított intézmények - amennyiben a közforrásokra pályáznak, mert abból nyújtanak egészségügyi szolgáltatásokat - tevékenységének összhangban kell állnia a területen működő, a lakosság szolgálatába állított összes egészségügyi szolgáltatóval.
Ami pedig az egészségügyi szolgáltatóknak az átalakításával, illetve az abban tulajdonrészt vásárlókkal kapcsolatos, azt gondolom, hogy nagyon nagy csúsztatás összekeverni a tulajdonosi kötelezettségeket a promócióval. Úgy vélem, hogy ez a kérdés már sokszor napirendre került ebben a Házban. Ha valaki egy tulajdon bármilyen részese kisebbségi vagy többségi tulajdonosként, akkor, úgy gondolom, azokat a kötelezettségeket, amelyeknek teljesítéséről szakmai szerveknek, hatóságnak, Orvosi Kamarának, igazgatótanácsnak, felügyelőtanácsnak és MEP-nek - az önök javaslatát elfogadva - legalább évente számot kell adni, ilyenfajta kockázatot, tiszta szívvel mondom, nem kell felvállalnunk, mert nincs ilyen kockázat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir