DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN

Full text search

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a mai politikai vitának egy sajátos szegmenséről beszéljek itt most önkormányzati vonatkozásban, hiszen én ezt az oldalát ismerem valamelyest, mert nem vagyok egészségügyi szakember, tehát innen szeretném ezt a kérdéskört megközelíteni. Ilyen szempontból örülök annak, hogy ez a mai vita sorra került, mert azt hiszem, olyan kérdésről is tudunk ezáltal beszélni, amely az önkormányzatok oldaláról fontos költségvetési kérdés. Igaz, önkormányzati szinten nem ebben a formában jelenik meg ez a kérdés, tehát nem úgy szól, hogy a betegek vagy a profit védelmében, hanem inkább úgy szól, hogy a betegek vagy a pontok védelmében, a betegek vagy a mennyiség védelmében, a betegek vagy egyáltalán az anyagi szempontok védelmében. S ha az anyagi szempont itt bejön, akkor kicsit már közel vagyunk ehhez a profitügyhöz.
Azt hiszem, az önök számára, többek számára ismeretes az, hogy az önkormányzat az intézményeinél pontrendszerekben mér, a teljesítmények, bizonyos beavatkozások pontokban mérendők, és azt a beavatkozást, amit az intézetekben végrehajtanak, később az OEP visszaszámlázza az önkormányzatoknak. Az az én bánatom - ha szabad ezt mondani, mint önkormányzati embernek -, hogy a gondolkodás középpontjában túlságosan ezek a pontok, vagy ha úgy tetszik, mennyiségi szempontok érvényesülnek.
Engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel egy kerületi önkormányzat költségvetési tervezetével kapcsolatosan, ahol is a következő van leírva: “A járóbeteg-ellátás tervezett orvosteljesítménye 440 millió pont - ez egy kerületnek a pontszáma -, mely a 2002. évi eredeti előirányzathoz viszonyítva a pontszámok 25,2 százalékos növekedésének felel meg. Ezt a teljesítménykövetelményt jelentősen növeli az új szabálykönyv bevezetése, mert annak hatásaként” - és ezt szeretném kiemelni - „vagy több beteget kell ellátni, vagy a beavatkozások számát kell növelni egy betegnél.” Tehát ha ezt le akarjuk fordítani - és nagyon hangsúlyozni szeretném, hogy papíron és a szabályokban -, akkor azt is lehetne ez alapján mondani, hogy nem a meggyógyítás a cél, hanem a beavatkozások számának a növelése. Itt szó esett arról, hogy várakozni kell, ez is ide tartozik. A működés nem a kevesebb, hanem a több betegben érdekelt, és ez a rendszer csak látszatra költségtakarékos, valójában pedig annál jóval drágább. Hangsúlyozni szeretném, hogy hála istennek a betegellátásban, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája következtében nem ez a lélektelen rendszer dominál, mégis nagyon nem jó, hogy ez így van.
Azt tudnám mondani rövid felszólalásom végén, hogy a javaslatom az lenne, hogy a gondolkodás középpontjába nem az anyagiakat kellene állítani - természetesen ez sokszor elhangzik -, hanem a betegeket. Nem állítom, hogy ez mindig megtörténik. Jó volna számomra, hogy ha ilyen témáról beszélünk, akkor arról esne szó, hogy Magyarországon milyen betegségek vannak, azokat hogyan kellene vagy lehetne felszámolni, és ahhoz rendelni mindenkor az ide tartozó szabályozásokat és pénzeket. Sajnos az a tapasztalatom ebben a vitában is, hogy a betegekről sajnálatosan elég kevés szó esik, pedig azt gondolom, hogy ez sokkal fontosabb lenne. Ha ezt megtennénk, akkor a mennyiségi szemléletünk helyett a minőségit előtérbe állítva ez az ő számukra is sokkal jobb lenne.
Még egy gondolat a finanszírozással kapcsolatosan. Itt szó esett arról, hogy pénzt kell bevonni az egészségügybe. Én ezt nem vitatom, ugyanakkor jó volna azt is látni, hogy ami hatalmas pénz működik ebben a pillanatban is benne, az vajon mindenkor a betegek javára hasznosul-e vagy nem. Az az érzésem van, hogy nem egészen. S ha erre a mostaninál pontosabb válaszokat lehetne adni vagy kapni, akkor a különböző bevonások tárgyában is bölcsebbek tudnánk lenni, és könnyebben tudnánk dönteni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir