KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A 2002. június 11-ei interpellációmmal azt szerettem volna elérni, hogy gondolja végig a legfőbb ügyész úr, vajon kellő időben megtett-e minden olyan intézkedést, amellyel megakadályozhatta volna, hogy törvénytelenül áramoljanak ki az adófizetők milliárdjai a Miniszterelnöki Hivatal és a Happy End Kft. között törvénytelenül létesített vagy törvénytelen szerződések révén.
Miért volt erre szükség? A bizottsági jelentés utal az ügyészi szervezet 2002. június 20-ai országos vezetői értekezletére. Ebből csak egy gondolatot idézek: “A közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések sem felelnek meg maradéktalanul az ajánlatkérésnek, és az eseti szerződések jogszabályba ütköznek, mert ezekre is előzetesen le kellett volna folytatni a közbeszerzési eljárást.” Más megfogalmazásban: voltak szerződések, amelyeket pályázat megalapozott ugyan, de a szerződés nem felelt meg a kiírásnak, vagyis törvényt sértett, és voltak egyedi szerződések, amelyeknél ténylegesen nem folytattak le pályáztatást, nem alkalmazták a közbeszerzési törvényt, s nem kizárt, hogy hűtlenül kezelték az adófizetők pénzét.
Mikor ismerhette meg a legfőbb ügyész úr a fenti tényeket? A bizottsági ülésen a legfőbb ügyész úr kiosztott egy folyamatábrát, amely rögzíti a cselekvéseit. Tudjuk, hogy az Állami Számvevőszék 2001 augusztusában eljuttatta jelentését a legfőbb ügyészhez. A jelentés huszonkilenc oldalon részletezi a szabálytalanságokat, törvénytelenségeket. Szeptember 17-én kérdéssel hívtam fel a legfőbb ügyész figyelmét a törvénytelenségekre. A legfőbb ügyész úr viszonylag gyorsan, szeptember 21-én levélben fordult az ÁSZ elnökéhez, illetve szeptember 27-én levélben fordult Stumpf István miniszter úrhoz. A válaszok nem várattak sokáig magukra.
Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 2001. október 4-én meggyőződésem szerint a teljes ismeret birtokában van a Legfőbb Ügyészség. Mit tett ezután, legfőbb ügyész úr? 2002. február 14-ig nem történt semmi, ezt maga a legfőbb ügyész úr mutatta be a bizottsági ülésen. Miközben a legfőbb ügyész nem tesz semmit, a törvénytelen pénzkiáramlás akadálytalanul folyik. A február 14-ei kérdésem után február 22-én a legfőbb ügyész megállapítja a törvénysértést, és erről levelet ír a közigazgatási államtitkárnak, nekem pedig a sürgető levelemre megírta, hogy levelet írt Bártfai Bélának, de elmulasztotta közölni velem, hogy ebben megállapította a törvénysértést. Végül a legfőbb ügyész május 30-án hozzám írt levelében - már a választások után - részletezi a Miniszterelnöki Hivatal és a Happy End közötti törvénytelen kapcsolatot.
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A Magyar Köztársaság alkotmánya egyértelműen fogalmaz: törvénysértés esetén a törvényben meghatározott esetekben és módon az ügyészség fellép a törvényesség védelmében. Az ügyészségről szóló törvény szerint az ügyész kellő időben köteles megtenni a törvényben meghatározott intézkedéseket, ha a Magyar Köztársaság törvényeit bármilyen módon megsértik. Ki más léphetett volna fel a törvénysértés ellen? A Miniszterelnöki Hivatal, amelyik az ügyészség intézkedésének hiányában 2001 végén, 2002 elején tovább folytatta a törvénysértő gyakorlatot? Mit tudott volna tenni az egyszerű adófizető polgár? Mit tudott tenni az ellenzék, amely nem volt az információ birtokában?
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ha nincs egy évvel ezelőtt kormányváltás, akkor még négy évig folytatható lett volna a törvénysértő gyakorlat, mert a legfőbb ügyész nem tehetett semmit a törvénysértésekkel szemben? Ha a legfőbb ügyész 2001 októberében felelősségteljesen jár el, amikor minden dokumentummal rendelkezett, akkor még az előző kormány Miniszterelnöki Hivatalának javasolhatta volna, amit aztán később az új kormánynak javasolt, hogy feltűnően nagy értékkülönbség, tévedés vagy megtévesztés címén indítsanak pert a szerződések megtámadására.
Tisztelt Ház! A legfőbb ügyész úr a bizottsági vitában nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem tett semmit a törvénysértő gyakorlat megállítására. A törvénysértéseket feltáró dokumentumok birtokában miért hallgatott négy hónapon keresztül, a hozzá forduló képviselőt miért csak három hónappal azután tájékoztatta a törvénysértés tényéről, ahogy azt ő megállapította. Nem adott választ arra, hogy mit tett a legfőbb ügyész február 22. után, amikor már ismeretében volt a törvénysértéseknek, a MeH válaszlevelének ismeretében az ügy rendezése érdekében. Ezekre a mai napig nincs válasz.
Mint interpelláló képviselő, a bizottság többségi álláspontját osztom, tisztelt elnök asszony.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir