HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Béki Gabriella hozzászólásában volt több olyan elem, ami nekem nagyon tetszett, és az egyikre szeretnék reagálni.
Azt mondta képviselő asszony, azon csodálkozik, hogy ennek a nemzeti civil alapprogramnak a forrásoldala miért alakult úgy, ahogyan alakult. Jelen helyzetben valóban az az álláspont, hogy az egyszázalékos felajánlások összege nem meríti ki az összes keret felét. Éppen ezért, ha így marad a törvény, ahogy most van, azaz megduplázzák ezt az összeget, akkor az egész egyszázalékos lehetőség nem jut el a civil szférához. Ha ez úgy történne most, mert még nem ajánlják föl teljes mértékben vagy a felét sem az 1 százaléknak az emberek, ha ez úgy történne, hogy a fel nem ajánlott összeg kerül az alapba, akkor több pénz jutna a civil szervezetekhez.
Nekem az a gondolatom, hogy akkor esetleg módosíthatnánk a törvény ezen passzusát úgy, hogy addig, amíg a szervezeteknek ténylegesen kiutalt egyszázalékos összeg, az egyszázalékos lehetőség felét nem éri el, addig akkor az egyébként úgymond föl nem ajánlott összeg kerüljön az alapba. Akkortól, amikor ez a szervezeteknek eljutott összeg meghaladja a lehetőség felét, akkor pedig lépjen be a mostani duplázási szabály. Ez ügyben nagyon örülnék, ha esetleg közös vagy bizottsági módosító indítványt nyújtanánk be. Én magam nyújtottam már be olyan módosító indítványt ezzel kapcsolatosan, hogy ne a ténylegesen szervezetekhez eljutó, hanem a szervezeteknek felajánlott összeg duplázódjon meg. Erre utaltam én is a felszólalásomban. Ehhez kapcsolódva lehetne talán egy ilyen irányú módosítást benyújtani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir