HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az megítélés kérdése, és nemcsak jogi, hanem politikai megítélés kérdése, hogy a törvénymódosítás, a Btk. módosítása a mi felfogásunkban enyhítés-e, az célszerű és jó lépés volt-e, a társadalom többségének számára hasznos volt-e vagy nem. Mi azt gondoljuk, hogy nem. De én az interpellációmba mást is belehelyeztem, és másra próbáltam felhívni a miniszter úr figyelmét.
Miután a kormány tagjai is szülők, apák és anyák, miután a legtöbbünk az, és mindenki az, talán közös felelősséget kellene érezni gyermekeink, a felnövekvő ifjúság sorsáért. Mert ugye azt a miniszter úr sem gondolja komolyan, hogy a tegnapi rendezvény a törvény előírásainak megfelelt ugyan, de áttételes módon nem szolgálta-e a light drogok használatának terjesztését, kedvezményezését, ami elutasítandó.
Mi azt vártuk volna a kormány tagjaitól, kormánypárti képviselőktől, akik egyébként megjelentek ezen a rendezvényen, hogy egyértelműen és egy emberként az ország választott vezetői utasítsák el ezt a magatartást. Miután nem ezt hallottam, a választ sajnos nem tudom elfogadni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir