DR. PAP JÁNOS

Full text search

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Jó, köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetek szomorú környezetvédelmi történéseiről, azt gondolom, mindannyian tudunk: dorogi égető, győri hulladékégető, törökbálinti petárdaraktár, gyömrői vegyianyag-szivárgás, és ide sorolnám én a több héttel ezelőtt történt, illetve nyilvánosságra került mosonmagyaróvári vörösiszap kérdését. Azt gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy sok minden nincs rendben a környezetvédelem terén. Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy lobbiérdekek érvényesülnek a lakosság érdekeivel szemben. Ehhez jön a most tapasztalható, illetve várható elvonás a minisztériumtól mintegy 30 százalékkal.
Én azt gondolom, hogy ezek után a miniszterelnök úr kijelentése, mely szerint vannak kis hazugságok, és ezzel le kell számolni, rátérhetünk a nagy hazugságokra, illetve ő már nem térhet rá, mert mire rátérhetett volna a nagy hazugságokra, ezt önök megakadályozták. Tisztelettel kérdezem öntől, hogy vajon miért nem érvényesül a környezetvédelmi törvény 12. §-a, amelyik a nyilvánosság bevonásával foglalkozik. Én azt látom, hogy környezetvédelmi kérdésekben a tájékoztatás terén nagyon le vagyunk maradva, és nemhogy a lakosság, hanem sok esetben az önkormányzatok sem tudják, hogy mi folyik a településeken.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek után engedje meg, hogy néhány kérdést föltegyek önnek. Vajon hogyan kell értelmezni miniszterelnök úr azon kijelentését, hogy fel kell számolni a kis hazugságokat? Ha van kicsi, akkor van sima hazugság is, sőt, ha sima hazugság van, akkor van nagy hazugság is. Vajon mikor tudjuk meg azt, hogy melyek ezek a kis hazugságok? A környezetterhelők, ha már nem tájékoztatják az érintetteket, ellátják-e információval az önkormányzatokat többek között az általuk folytatott tevékenységről, az általuk használt anyagokról, a kárelhárítás tervéről, az esetlegesen fellépő gondokról? - és még hosszan lehetne sorolni. Vajon a bírságokat kell-e emelni - meggyőződésem, hogy azt is -, vagy inkább megfelelő jogszabályokra, és azok betartására van szükség? Az ön szavai szerint lopakodó katasztrófák felszámolására, de leginkább megakadályozására mit terveznek? Mikor lesz végre rend hazugságoktól mentesen a környezetvédelem és a vízügy terén, hogy mindenki élvezhesse az egészséges környezethez való jogát?
Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir