ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Full text search

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával valamennyi képviselőtársam kézhez kapta. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.
Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja 29 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10553. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/3725. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló, T/4292. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosítását tartalmazó T/9461. számú javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványomat.
Kérdezem ezért önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/9706. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló, T/10064. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló, T/10405. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/10538. számon előterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló, H/10185. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/10281. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, H/10681. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett, T/10700. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló, T/4005. számon előterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/11693. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
(14.40)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e ma kezdődő ülésünk napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló, T/12362. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/13305. számon benyújtott javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló, H/14191. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló, T/14407. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvénymódosításokról szóló, T/14575. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az évente esedékes európai uniós és nemzeti területalapú támogatások kifizetéséről szóló, H/14629. számon előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a napirendet az intervenciós felvásárlások feltételeiről szóló, H/14630. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló, T/14950. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló, T/14736. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló, T/15146. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló, T/15280. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló, T/15638. számon előterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre vonatkozó indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló, H/2828. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az M3-M35-ös autópályák elválási csomópontjának teljes és azonnali kiépítéséről szóló, H/14609. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja indítványozta, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló, T/15821. számú törvényjavaslat módosító javaslatairól történő határozathozatalra ma kezdődő ülésünkön ne kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e ezzel a javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége támogatta ezt az indítványt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir