BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben több olyan cikket olvashattunk a sajtóban, amely a romák hátrányos megkülönböztetésével foglalkozott. A megkülönböztetés továbbra sem szűnt meg az egészségügy területén, ahol korábban is számos panasszal éltek, és nagyon gyakori a foglalkoztatás területén is.
A közelmúltban 500 ezer forintra büntetett meg a munkaügyi bíróság egy őrző-védő céget, amely nem volt hajlandó romákat alkalmazni. Mindez óriási jelentőséggel bír, hiszen ez az első alkalom, hogy az esélyegyenlőségi törvény alapján jogerős elmarasztaló döntés született. Ez az ügy azonban csak egy lehet a sok közül. A fent említett esetben hátrányos megkülönböztetésben részesült roma származású biztonsági őr tapasztalatai szerint ugyanis sok olyan őrző-védő cég működik az országban, ahol szintén elutasítják a cigányokat.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2004. évi beszámolója, amit éppen a múlt héten tárgyaltunk a parlamentben, ezt alátámasztja, a foglalkoztatás terén történt hátrányos megkülönböztetés vizsgálatát ugyanis szinte kizárólag roma panaszosok kérték. Az Igazságügyi Minisztérium roma antidiszkriminációs hálózatához érkező panaszok között is egyre több a romák hátrányos megkülönböztetésére utaló eset: 2002-ben 53, 2003-ban 82, tavaly már 97 ilyen ügyben jártak el, míg az idén két hónap alatt már 38 jogsértésre utaló bejelentést kaptak.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat: milyen lépéseket tervez tenni a minisztérium a romák hátrányos megkülönböztetésének minél szélesebb körben történő visszaszorítása érdekében?
Tisztelettel várom válaszát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir