DR. BARÁTH ETELE

Full text search

DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Úgy értem a szolgálatot, ahogy ezt érteni kell, és mindig úgy, ahogy mondom, és úgy, ahogy cselekszem. Nevezetesen ön is pontosan tudja, hogy a nemzeti fejlesztési terv készítése hosszan tartó folyamat. Ebből adódóan különböző fázisai vannak.
Személyemben voltam, aki kezdeményezte azt, hogy jöjjön létre a négy parlamenti párt frakciójának javaslatára olyan szakértői csoport, amely megfelelő rendszerességgel, de speciel az én irodámban, a hivatal helyiségeiben megkapja az anyagokat és végigbeszéljük, s mi több, most már írott észrevételeket is kapunk. Így nevezetesen a Fidesz képviselőitől, Vukovics Gabriella asszonytól és munkatársaitól is. Azokat a dokumentumokat, amely dokumentumok kellő érettségi állapotúak ahhoz, de még nem elfogadottak, hogy egyeztetni lehessen, azokat természetesen átadjuk.
Ami a társadalmi egyeztetés hiányát jelenti, teljes mértékben tévedésen alapul: széles körű társadalmi egyeztetését megkezdtük ennek a fejlesztési koncepciónak, és ez nem terv még, csak egy koncepció. Ha kívánja, utánanézhet: a Joint Ventures Szövetségtől, a Magyar Gazdasági Kamarától a legkülönbözőbb szervezeteken keresztül a NIOK-ig - mindegyikkel folytatjuk már az egyeztetést. Van egy pontos ütemtervünk, és egész szeptemberig ki fog ez teljesedni.
Én tehát azt gondolom, hogy azt, amit mi vállaltunk, teljesítettük. Ezért azt szeretném képviselőtársamnak mondani, hogy ugyanezt én az előző ciklusban olyannyira nem kaptam meg, amikor igényeltem, hogy még vissza sem hívott az illetékes miniszter, nemhogy a munkatársaimat szakértőként beengedte volna a műhelymunka rejtelmeibe.
Amikor azt mondtam, hogy írásbeli kérdésre most nem tudok választ adni, azért, mert egyelőre nem érett a politikai egyeztetésre. Először a fejlesztéspolitikai kabinet meg fogja tárgyalni az anyagot, és utána a miniszterelnök úr fog dönteni, hogy mikor hív össze újabb négypárti egyeztetést. Tehát nemcsak hogy szolgáljuk ezt, hanem azt gondolom, hogy az eddigiektől eltérően határozottan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ritmikusan és politikailag elfogadhatóan szolgáljuk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir