LÁZÁR JÁNOS

Full text search

LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Meg kell valljam, mi, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői, amikor ennek az előterjesztésnek a szövegét elolvastuk, bizonytalanok voltunk egy kicsit abban, hogy vajon mit tegyünk. Nem merült fel, hogy támogassuk, de hallottuk azokat a hangokat, hogy végül is nem olyan mértékben káros a rendészeti szervek dolgozóival kapcsolatban, mint ahogy ezt az elmúlt egy esztendőben a megszorítások vonatkozásában lehetett hallani. Azért volt fontos a mai általános vita, mert akik a teremben ülnek, meggyőződhettek arról, hogy ez az előterjesztés valóban komoly elvonásokat jelent a rendészeti szerveknél dolgozóknál, hiszen Béki képviselőtársam elmondta, hogy ő büszke arra, hogy a privilégiumok megvonására kerül most sor, legalábbis részben. (Béki Gabriella: János!) Tehát megcáfolja azt, amit önök a mai bizottsági ülésen a jegyzőkönyv tanúsága szerint elmondtak, mármint hogy ez semmiféle hátrányos következménnyel nem jár a rendőrség dolgozóira vagy más rendészeti szervek dolgozóira. (Dr. Vadai Ágnes: Nem ezt mondta!)
De még valamire szeretném fölhívni Béki képviselőtársam figyelmét. Ma egy olyan országban élünk, ahol a rend és a rendőrség mindenkinek fontos; legalábbis én azt remélem. Tavaly ősz óta átértékelődött, sőt fölértékelődött a rendőrség és a fegyveres testületek helye és szerepe. Ennek a törvényjavaslatnak meggyőződésem szerint - nem vitatva Béki képviselőtársam társadalmi szerepvállalásra és tehervállalásra vonatkozó észrevételét - azért mégiscsak van egy negatív üzenete pont azok felé a rendőrök felé, akik szolgálatot teljesítenek.
Arról beszélünk, hogy morális válságban van a rendőrség, de ennél még nagyobb az egzisztenciális válság. Az a rendőr, aki itt áll kint az utcán, az a kezdő rendőr, 35 ezer forintot visz haza. (Dr. Gál Zoltán: Ez mit jelent?) Ennek a törvényjavaslatnak az önök véleménye szerint milyen üzenete van? Annyi a nettó keresete egy kezdő, fiatal utcai posztos rendőrnek: 35-40 ezer forint. Ez a mai valóság. Ez mit üzen önök szerint a mai magyar rendőrség dolgozói számára?
Azt gondolom, hogy ezen okok miatt - és most már, ahogy megértettük a törvényjavaslat indoklását Béki képviselőtársam interpretációjában - semmiféleképpen nem fogjuk támogatni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Dr. Vadai Ágnes: Hú, de demagóg volt.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir