DR. MÁTRAI MÁRTA

Full text search

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 5. pontjára szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket, amely a határozati javaslat új 2. ponttal való kiegészítését javasolja. Ez fokuszál arra a rövid távú programra, amelyet a felszólalásomban említettem. A két perc talán nem lesz elég arra, hogy kifejtsem a határozati javaslat V. fejezetének figyelmükbe ajánlását, hiszen a jövedelmi szegénység arányának csökkentése egy bevezető rész, amely tulajdonképpen arra hívja fel a figyelmet, hogy a minimálbér, az átlagos családi pótlék, valamint a létminimum ma hogyan alakul Magyarországon. Meghatároz egy célkitűzést is, amely célkitűzés a svájci indexálás formulájára épít, és a családi pótlék évi minimum egyszeri indexálását ajánlja, illetőleg javasolja.
Ugyanakkor már előrelépésnek tekintem ezt az ajánlást abból a szempontból, hogy meghatározza hozzávetőlegesen azt is, hogy ennek milyen költsége merül fel, illetőleg ez mibe fog kerülni. Annál is inkább fontosnak tartom ezt, mivel lassan az ősz felé közeledünk, előttünk lesz a költségvetés tárgyalása, tehát a költségvetés tárgyalásakor már ezeket a fejezeteket figyelembe lehet venni. Nagyon fontos a jövedelmi szegénység mélységének csökkentése, amely a mélyszegénység egyik oka, és a létminimum töredékét sem biztosító jövedelemben határozza meg, amelyet én is figyelemre méltónak tartok.
Ami rendkívül fontos, a munkanélküliség csökkentése, és ebből kiemelendő az álláskeresési ellátások gyermekszámhoz igazítása. Azt gondolom, hogy ez főleg a sokgyermekes családoknál rendkívül nagy probléma, és itt a célkitűzés is hozzávetőlegesen meghatározza ennek költségigényét, amelyet a költségvetés tárgyalásánál ismét figyelembe lehet venni.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir