DR. KATONA TAMÁS

Full text search

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Domokos képviselő úr a költségvetési bizottság alelnökeként úgy tesz, mintha az államháztartási törvényt nem ismerné.
A költségvetési törvényjavaslatot minden évben ősszel benyújtja az Országgyűlés, az valóban a következő naptári év költségvetése, de, mint nyilván ön is tudja, általában a tisztelt képviselők is tudják, az élet nem január 1-jétől december 31-éig szól, hanem folyamatos, ezért például minden évben a költségvetésben szerepel egy következő kétéves, tehát összesen egy hároméves kitekintés, amely tartalmazza azokat az előirányzati számokat, amelyekre kötelezettséget lehet vállalni, amelyekre pályázatokat lehet kiírni, amelyekről beszélni lehet. Ez eddig nem volt tilos; lehet, hogy az önök kormányzati idejében, ha majd kormányon lesznek, esetleg tilos lesz, most ez nem tilos. Tehát ilyen értelemben semmiféle olyan probléma nincs.
Én nem emlékszem olyan szituációra, amikor az árvízvédelemre ne jutott volna elég pénz. (Babák Mihály: Volt ilyen!) Az árvízvédelmet nyilvánvalóan korrekten meg kell tervezni, és ennek alapján az előirányzatok most is szerepelnek a költségvetésben. Ha olyan nem várt szituáció következik be, amelyet nyilvánvalóan nem lehet előre tervezni, akkor természetesen azokat a kiadásokat máshonnan kell előteremteni - ez eddig is így volt -, például az általános tartalékból, ez eddig is így volt, ezután is így lesz.
Ami az autópálya-, autóút-építéseket illeti, értem a képviselő urak türelmetlenségét. Azt mondják, hogy az 500 kilométernyi autópálya kevés. Most nem megyek vissza arra, hogy az 500 kilométer autópálya helyett nem ennyit építettek önök abban a négy évben, de ezt most már valóban hagyjuk, régen volt; de ettől még tudomásul kell venni, hogy az ország teherbíró képességének megfelelően lehet előrehaladni, az M44-ben most fogunk továbblépni. Azt gondolom, ez helyes, hogy továbblépünk, és úgy látom, ezt önök is támogatják.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir