KOVÁCS TIBOR

Full text search

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ékes képviselő úr negyedórán keresztül sorolta, hogy milyen problémákat lát ő, és mi mindent kellene úgymond a költségvetés kapcsán ennek a kormánynak kezelnie. Úgy beszélt erről negyedórán keresztül, mintha csak döntés kérdése lenne, döntés és jó szándék kérdése lenne a kormánypárti képviselők részéről, hogy mindaz, amit elmondott, megvalósulhasson, azaz oda kelljen pakolni úgymond a pénzeket, és képviselő úr egyetlenegy szót nem ejtett arról, hogy egyébként az a gazdasági visszaesés, aminek eredményeként a költségvetés bevételei legalább 6, de esetleg 7 százalékkal is csökkennek ebben az évben és a jövő évben, ezeket a forrásokat honnan gondolja előteremteni, minek a rovására gondolja megvalósítani ezeket a fejlesztéseket, amiről ön is beszélt többek között.
Azt az illúziót kelti a magyar állampolgárokban, mintha itt a kormánypárti padsorokban csak olyan képviselők ülnének, akik arra rendezkedtek be, hogy sanyargassák a magyar népet és mindenféle megvonásokat eszközöljenek, holott ismert, hogy valamennyi ország, európai uniós tagállam elszenvedi a gazdasági válság összes következményeit. Némely országok, amelyeket önök néhány évvel ezelőtt még előttünk emlegettek, most e tekintetben is mögöttünk járnak, nagyobb a visszaesés náluk, mint nálunk Magyarországon, ennek ellenére ezt az illúziót keltik a magyar társadalomban.
Képviselő úr, ez mérhetetlen felelőtlenség és inkorrektség az önök részéről.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir