DR. NAGY GÁBOR TAMÁS

Full text search

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Képviselőtársam! Nem tisztem, hogy megvédjem Kőszegi Zoltánt, de nem azt mondta, amit ön kiforgatott a szavaival. Ő mindössze arra emlékeztette a Házat, hogy miként jártak el a szocialisták a határon túli magyarokkal kapcsolatban akkor, amikor kormányoztak, és elmondta azokat az élményeit, amelyek nemcsak az ő élményei, hanem nagyon sokunké, hogy a Szocialista Párt és az egész internacionalizmus, amit önök képviseltek ideológiai szinten, mennyire tagadta meg a határon túli magyarságot, és mennyire tagadta meg egyáltalán a nemzetet mint kategóriát az elmúlt évtizedekben. Azt gondolom, jó ilyenkor erre emlékeztetni, és nem egy jótékony homállyal a múltat lefedni, és most arról beszélni, hogy milyen problémákat érzékelünk.
Nagyon tanulságos volt hallgatni Szávay képviselő úr hozzászólását, amiben visszautalt a korábbi támogatási rendszerekkel és a Szülőföld Alappal kapcsolatos botrányokra, amelyek éppen az önök kormányzatához kötődnek. A most elhangzott kritikák egy jó része is nagyjából abból fakadt, hogy szeretnénk valami változást ahhoz képest az átláthatatlan és nagyon is a politikai kapcsolatokra épülő támogatási rendszerhez képest, amit önök eddig működtettek, egy sokkal átláthatóbbat. Én megértem, hogy a többi ellenzéki párt bizonyos kétkedéssel fogadja a terveinket, de őket azzal szeretném megnyugtatni, hogy majd a Bethlen Gábor Alap működő gyakorlatát elemezzük, illetve vizsgáljuk meg, ez valószínűleg egy sokkal jobb gyakorlat lesz, mint az elmúlt éveké volt.
Még egy ellentmondásra hadd hívjam fel Szabó képviselő úr figyelmét. Azt mondja, hogy ez a törvény nem változik sokat az előzőekhez képest, ugyanakkor meg azt kérdi, hogy miért nem foglalkozott vele a MÁÉRT az elmúlt ülésén. Azért, képviselő úr, mert ha nem változik, akkor nem ezzel a kérdéssel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy a most elfogadott törvényjavaslat után milyen támogatási prioritásokat kell majd meghatározni, ez pedig a következő MÁÉRT témája lesz.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir