ROGÁN ANTAL

Full text search

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy 2002 után egy elég sajátos helyzet alakult ki a magyar lakáshitelezés piacán. Ugye, 2002-ben történt egy kormányváltás, a polgári kormányt követően az MSZP-SZDSZ-koalíció alakított kormányt, és bár a választási kampányban mind az akkori miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter, mind pedig természetesen hozzá kapcsolódó munkatársai, például a jelenlegi MSZP-frakcióvezető, Mesterházy Attila részéről is nagyon gyakran elhangzott az az ígéret, hogy szeretnék megőrizni, sőt tovább akarják bővíteni a lakáshitelezés addigi kedvezményes kamatozású forinthiteles rendszerét, ehhez képest 2002 után nem ez történt. Az előzetes ígéretekkel ellentétben a szocialisták első lépéseik egyikeként megszüntették a kedvezményes kamatozású, forintalapú lakáshiteleket.
Ennek következményei is lettek természetesen. Az emberek nem tudtak hitelt felvenni, nyilvánvaló, hogy a bankok is kerestek lehetőséget arra, milyen módon tudják átalakítani a forinthitelezés helyett másféle módon a lakáshitelezés gyakorlatát. Az akkori kormányok elkövettek egy óriási bűnt az emberekkel szemben. Elkezdték ösztönözni, sőt mi több, kifejezetten jónak tartották, feldicsérték és lehetőséget teremtettek Magyarországon a devizaalapú jelzálog-hitelezés elterjedésére. Külön bűne az akkori pénzügyi vezetéseknek, többek között a mostani jegybanki vezetésnek is, hogy egyébként engedték azt a lehetőséget, hogy a devizaalapú jelzálog-hitelezésnél például a legkockázatosabb devizák egyike, a svájci frank nyerjen óriási teret. Pedig tudták, hogy a svájci frank egy olyan menekülő deviza, amelyik pontosan akkor fog felértékelődni, amikor az ország és a világ pénzügyi rendszere bajba kerül.
Ezzel tehát tudatosan olyan kockázatos helyzetet alakítottak ki, amelyben ráadásul a kockázatot a hitelfelvevők, az emberek vállalták. A jogi szabályozás alakításával gyakorlatilag lehetővé tették az előző kormányok azt, hogy a magyar pénzintézetek és az ügyfelek között, tehát a hitelt felvevő állampolgárok között egy egyoldalú, olyan jogviszony alakuljon ki, amelyben a bankok szabadon módosíthatták egyoldalúan a hitelszerződéseket. Tehát két módon is sújtották az állampolgárokat: egyik oldalról a kockázatos devizahitelezés elterjesztésével, a másik oldalon a számukra kedvezőtlen jogi szabályozással.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal legyünk tisztában, hogy a megtörtént devizahiteleket visszacsinálni nem lehet. Tehát abban az esetben, amikor a Ház foglalkozik ezzel a problémával, két alapelvet mindenképpen figyelembe kell vennünk. Egyik oldalról azt, hogy sajnos a felvett hiteleket, ezt mindenki tudja, vissza kell fizetni. A másik oldalról pedig azzal az alapelvvel is tisztában kell lennünk, hogy a hazai jelzálog-hitelezés rendszerét nem lehet romokba dönteni kedvezőtlen jogi szabályozással. De meg kell szüntetni az egyoldalú, az ügyfél számára kedvezőtlen viszonyt a pénzintézetek és a hitelt felvevő emberek között. Azt gondolom, hogy az a törvénycsomag, amit most terjesztettünk be a Ház elé, erre rendkívüli módon alkalmas.
Ennek a törvénycsomagnak szigorú pontjai vannak. Egyik oldalról az egyoldalú szerződésmódosítás teljes tilalmát vezeti be a lakossági jelzálog-hitelezés esetén. Megtiltja a díjak és a költségek további emelését, még az infláció mértékével történő emelést is, a kamat esetében pedig nagyon szigorú szabályokat vezet be. Kormányrendeletben írja elő a kamatemelés szabályozását a lakossági lakáscélú hitelek esetén. Szeretném azt is leszögezni, hogy azzal, hogy áttérünk a középárfolyam kötelező alkalmazására, minden ügyfél számára kedvező helyzetet alakítunk ki. Azt gondolom, hogy ezek a lépések minden olyan lakáshiteles érdekét szolgálják, tehát több mint 800 ezer ember érdekét szolgálják, aki jelenleg Magyarországon lakáshitellel rendelkezik. Ezek túlnyomó többsége devizaalapú lakáshitelnek számít.
Természetesen vannak a benyújtott szabályok között olyanok, amelyek azoknak próbálnak segíteni, akik már bajba kerültek. Ilyen például az, hogy a 90 napon túl a hitel felmondását követően nem lehet további késedelmi kamatot, büntetőkamatot, extra díjakat és egyebeket felszámítani. Valamint szeretnénk lehetővé tenni az ingyenes törlesztés lehetőségét legalább egyszeri alkalommal olyan szituációkban, amikor valakinek van módja arra, hogy esetleg valamilyen kis megtakarításból, egyszeri jutalomból, például egy pedagógusnál egy jubileumi jutalomból elő tudja törleszteni a hitelnek legalább egy részét. Ugyanakkor szigorú szabályokat foglaltunk bele a törvényjavaslatba, hogy ezzel ne az ügynököknek és ne az ügyeskedőknek segítsünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a szabályok jók az embereknek, kevésbé jók a bankoknak. De azt gondolom, hogy ebben a helyzetben több kockázatot kell vállalniuk a pénzintézeteknek is. Ezzel a szándékkal terjesztettük a Ház elé a törvényjavaslatot, és kérem majd a tisztelt Házat, hogy a következő hetekben a tárgyalását kezdje el, és ha lehet, minél nagyobb sürgősséggel fogadja el. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir