BÖDECS BARNA

Full text search

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Május 7-én dr. Nagy István Fidesz-képviselő azonnali kérdést intézett miniszter asszonyhoz a Kravtex-Kühne cégcsoport helyzete, az ott folyó, a közelmúlt hazai viszonylatában egyedülálló volumenű autóbuszgyártás sorsa miatt. Ebből a felszólalásból is ismert, hogy a gyárakban mintegy 115 darab raktárra gyártott, 85 százalékban hazai termelésre, beszállítókra alapozott Credo autóbusz halmozódott fel, mivel a Volán-vállalatok tervezett átszervezésére hivatkozva az NFM a beszerzéseket leállította, és a cégek a Nemzeti Fejlesztési Bank hitelkeretét sem hívhatják le.
Augusztus közepén ismertté vált, hogy a fővárosi új autóbusz-üzemeltetési tender nyertese nem magyar gyártású, hanem 150 darab Mercedes Citaro autóbuszt hoz Budapestre, amely újabb csapás a hazai autóbuszgyártásnak. Ezek az üzemek évek óta készültek az első jelentős tenderre, komolyan véve, hogy az önmagát nemzeti együttműködés kormányának nevező Fidesz-kormány a hazai termelőipar fellendítését egyik elsődleges céljának tekinti. Úgy tűnik, hogy a szintén fideszes többségű fővárosi vezetés mégsem osztotta a kormányzat által meghirdetett célokat, hiszen a fővárosi tender már eleve úgy került meghirdetésre, hogy azon egyetlen hazai autóbuszgyár termékével sem lehetett elindulni.
Miniszter asszony képviselőtársam májusi kérdésére azt a választ adta, hogy a Volán-vállalatok szervezeti átalakítása kereteinek kialakítását követően a szükséges kapacitások ismeretében lát lehetőséget arra, hogy a cégek ismét nagyobb mennyiségben vásárolhassanak járműveket. Akkor azt mondta, hogy a nyár végére, ősz elejére lesznek abban a helyzetben, hogy ebben a kérdésben határozzanak.
Ősz eleje van, ezért kérdezem az államtitkár úrtól: van-e előrelépés ebben a kérdésben, vásárolhatnak-e a Volán-vállalatok új autóbuszokat, ha igen, mennyit és mikortól?
Lát-e lehetőséget arra, hogy az immár több mint 900 új autóbuszt a hazai piacon értékesítő Kravtex-csoport az autóbuszgyártó üzletágát és ezzel 600 dolgozó, mérnök munkáját, az itt megtalálható termelési és fejlesztő munkakultúrát, műszaki vagyont megtarthassa?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir