L. SIMON LÁSZLÓ

Full text search

L. SIMON LÁSZLÓ
L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Csak az igazság és a tisztesség kedvéért: a Magyar Régész Szövetség vezetőjével arról tárgyaltam, hogy az ősz folyamán milyen olyan törvénymódosítást nyújtsunk be, amely rendbe teszi a magyar régészeti feltárások ügyét.
A Magyar Régész Szövetség vezetőit arra kértem föl, hogy dolgozzanak ki egy szakmai koncepciót, amelyből őszre törvényjavaslat lehet. És arra kértem föl őket, hogy ezt szakmailag kellőképpen meg tudjuk alapozni, csináljunk egy olyan kiállítást a Parlamentben, amely megmutatja azt, hogy milyen nagy értékeket hozott felszínre az elmúlt évek régészeti munkája.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elfedés intézményéről meg már sokszor elmagyaráztam, csak önök nem akarják megérteni, hogy az elfedés egy bevett gyakorlat; abban az esetben, hogyha olyan régészeti lelőhelyről van szó, amelynek a feltárása nem szükséges, és egyébként, ha megnézik az autópálya-építéseket is, akkor láthatják, hogy számos lelőhelyet a leletmentés után betemetnek, mert utána azon fog keresztülmenni az út. (Hegedűs Lorántné: De előtte kimentik…) Előtte természetesen kimentik a leleteket. (Hegedűs Lorántné közbeszól.) Dehogyisnem kell kimenteni! Az a baj, hogy nem értenek a kérdéshez. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én még egyszer mondom… (Kikapcsolják a mikrofonját.) - mert a jelenlegi szavazás…

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir