DEMETER ZOLTÁN,

Full text search

DEMETER ZOLTÁN,
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr is érintette, hogy miért is van szükség az egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő módosítására, ezért természetesen nem fogom kihasználni a rendelkezésemre álló időkeretet, hanem vezérszónokként is lényegre törően, néhány mondatban kívánok szólni a kormány június közepén benyújtott azon törvényjavaslatáról, amely a kormányzati szerkezetalakítással egyidejűleg azon jogtechnikai módosításokat kívánja rendezni, amelyek egyes törvényeknek a feladat- és hatáskörrel összefüggő rendelkezéseinek összehangolása érdekében szükségesek.
Véleményem szerint az előttünk fekvő javaslat hosszas tárgyalást azért sem igényel, mert a javaslat benyújtását megelőzően az Országgyűlés 2014. május 26-án elfogadta a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatot. A törvény felhatalmazása alapján a kormány eredeti jogalkotói hatáskörében szabályozza tagjainak feladat- és hatáskörét. A rendelet megalkotása azért is különleges, mert a korábbi joggyakorlattól eltérően az Alaptörvény, tehát Magyarország Alaptörvénye ad lehetőséget arra, hogy a kormány ne külső tényezőhöz kösse a szervezetalakítással összefüggő kérdéseket, hanem saját hatáskörében szabályozza azt, hogy melyik minisztériumnak mi a feladata, a kötelessége és a felelőssége. Ez különösen fontos, hisz az Alaptörvény nemcsak az állam szervezetrendszerében, hanem a végrehajtó hatalmi ágon belül is a közigazgatás legfőbb szerveként pozicionálja a kormányt.
A komplex és egyben átfogó feladathoz társult felelős ellátáshoz pedig elengedhetetlen a hatékony és racionális szervezetrendszer kialakításának a szabadsága. A kormány élve az Alaptörvény által biztosított szabadságával, valamint eleget téve a május 26-án elfogadott javaslat által megszabott követelményeknek, megalkotta tagjainak feladat- és hatáskörét szabályozó rendeletét, így 2014. június 6-án hatályba lépett a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. számú kormányrendelet. Ezzel pedig megalakult a kormány működési rendje, ha úgy tetszik, statútuma.
Az elhangzottakból következően tehát elengedhetetlen, hogy a statútum elfogadását követően a tárgyalt törvényjavaslat is elfogadásra kerüljön. A javaslat ugyanis azzal a céllal került benyújtásra, hogy az egyes törvények közötti összhangot biztosítani tudja.
Az új feladatmegosztást szabályozó rendelkezések esetén több esetben a 2010-ben hozott, az egyes miniszterek és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben szabályozott feladat- és hatásköröktől eltérően állapítja meg a kormány tagjainak feladat- és hatásköreit. Az összeütközések elkerülése érdekében feltétlenül szükséges a módosításokat végrehajtani és azokat a megfelelő módon átvezetni.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy támogassák az előterjesztést a kormány működésének biztosítása érdekében. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir