DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt Hiller képviselőtársam, másrészt részben Sallai képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni nagyon röviden, ami a kultúrát érinti.
A saját rossz modellel jönnék, és fogják érteni, hogy miért. Az igazságügyi és rendészeti minisztérium modellje nem jött be. Nem jött be azért, mert egyrészt másféle habitusú embereket kíván a belügyminiszteri és az igazságügyi poszt: az egyik egy operatív, keménykezű embert, a másik meg, mondjuk, inkább egy elmélyült, professzor típusú embert kíván; másrészt pedig nem valósult meg az a fajta egyensúly a kormányzaton belül, ami a hatékonyság és a jogszerűség között mutatkozik meg, hiszen a belügyminiszternek mindenkor a hatékonyságra kell törekedni, egy igazságügyi miniszter pedig mindenkor a jogszerűséget tartja szem előtt.
Ugyanez a helyzet azzal, amit a képviselőtársam elmondott, hogy hogyan fog majd saját magánál, ha úgy tetszik, lobbizni egy miniszter, aki egyszerre felügyeli a fejlesztéspolitikát és a műemlékvédelmet. Nagyon sok esetben két teljesen ellentétes szempont ütközik egymással. Ezt egy ember nem tudja megoldani, ezt a kormányzaton belül két embernek kéne megoldania.
Éppen ezért az - és itt a vita menetéhez szeretnék egy megjegyzést tenni -, hogy az államtitkár úr képviseli itt, legalábbis formálisan, a kormányt, mert a vitában eddig még nem szólalt meg az expozén kívül, két okból sem jó: egyrészt, mert megint azt csinálják, amit szoktak hasonló vitáknál, hogy hagyják az ellenzéket beszélni, önök meg se szólalnak, aztán majd a zárszóban mondanak valamit; másrészt én azt gondolom, hogy azért sincsen érdemi vita, mert például a kultúráért felelős államtitkár nincs itt. Szóval, itt a kormánynak nem formálisan kéne képviselnie magát, hanem itt kéne ülnie azoknak az államtitkároknak képviselőként, akik az adott területért felelősek, és ezekre a felvetésekre, amiket mi elmondunk, válaszolniuk kéne. Nem hiszem, hogy államtitkár úr tud ezekre válaszolni; örülnék, ha tudna - legalább valamilyen vita kialakulhatna az Országgyűlésben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir