DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha két órával ezelőtt válaszoltam volna önöknek, akkor heves politikai vitába keveredtünk volna, de így, a vita végén már igyekszem csak a szakmai tényekhez ragaszkodni, és nem beszélek az önök Lázár-fóbiájáról, vagy nem fogok arról beszélni, hogy a győztesnek felelőssége van, a vesztesek meg úgy gondolják, hogy igazuk van. Ezekről az axiómákról nem fogok beszélni. Inkább csak a kormány szervezetalakítási szabadságáról szeretnék beszélni.
A kormány szervezetalakítási szabadsága egy olyan alkotmányos alapelv, amelyet általában az Országgyűlés és általában az ellenzéki frakciók is tiszteletben szoktak tartani. Természetesen mindig is vita volt arról, hogy a kormány hogyan alakítja ki a saját munkafeltételeit, de szeretném azt leszögezni, hogy mindezeknek az átalakításoknak a célja a kormányzás hatékonyságának a biztosítása.
Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy egyes szakfeladatok, egyes végrehajtási feladatok hova kerüljenek, de az Országgyűlés szempontjából két nagyon fontos alkotmányos tételmondatot emelnék ki az Alaptörvényből. Egyrészt, hogy a kormány az Országgyűlésnek felelős a tevékenységéért, másrészt, hogy a kormány tagjai az Országgyűlésnek felelősek, és nem utolsósorban a miniszterek a miniszterelnöknek felelősek a tevékenységükért. Tehát van egy általános felelősség, amely a kormány munkáját illeti, és ez az általános országgyűlési felelősség a miniszteri felelősséget is jelenti, azaz a miniszterek is az Országgyűlésnek tartoznak felelősséggel.
Éppen ezért nem értem azt a kritikájukat, hogy a Miniszterelnökség, amelyet eddig egy államtitkár vezetett, miért lenne kevésbé felelőtlen, mint abban az esetben, amikor a Miniszterelnökséget már egy, az Országgyűlésnek felelős miniszter vezeti. Tehát ez a modell sokkal inkább a parlamentáris miniszteri felelősséghez közelít, pontosabban azzal megegyezően szabályozza a Miniszterelnökséget vezető miniszter felelősségét.
(16.20)
Csodálkozom, hogy eddig nem azt kifogásolták, hogy nem találják itt a miniszteri felelősséget, bár a Miniszterelnökségen jó néhány szakmai feladat, akár ágazati politikai feladat is volt eddig.
Tehát szerintem az az értékelésünk, a kormány értékelése, hogy ezzel a miniszteri felelősséggel, amelyet a Miniszterelnökséget vezető miniszter számára így az Országgyűlés megállapított, éppen az ellenzéki képviselők jobban tudnak élni, jobban tudják ellenőrizni a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Egyébként ez meg is történt már, akár a mai napon is interpellálták őt, vagy a bizottsági meghallgatása során is számos kérdésben tájékozódhattak tőle. Kétségtelenül széles portfólióval rendelkezik, de mindezek tekintetében az országgyűlési képviselők közvetlenül hozzá írásban vagy szóban kérdéseket intézhetnek és végső soron interpellálhatják is.
A kormányzati hatékonyságot szolgálják azok a módosítások, amelyek bizonyos feladatokat összevontan kezelnek, és ezeket a feladatokat, amelyeket összevontan kezelnek, egy miniszter kezébe adják, így az az egy miniszter tudja ugyanannak az ügynek számos aspektusát megvizsgálni.
Azt sem egészen értettem a kritika során - az ellenzéki kritikák során végig megjelent ez a kritika -, hogy a minisztériumok, tehát a Miniszterelnökséget vezető miniszteren kívüli miniszterek és minisztériumok pusztán végrehajtó szerepre kényszerülnek, úgymond másodrangú feladatra, végrehajtási feladatra kényszerülnek. Szögezzük le, hogy a kormány önmagában az általános végrehajtó hatalom szerve, ezért azzal, ha a minisztériumok végrehajtják a kormány döntéseit, és végrehajtják az egyébként egységes kormányzati felelősséget megjelenítő kormányzati döntések rájuk eső feladatait, ezzel semmiféle alkotmányjogi és szerintem politikai probléma sincsen. Az ilyen tárcafelelősségek változatlanul összeadódnak a nagy kormányzati felelősség és a miniszterelnök felelősségében. Tehát alkotmányjogi szempontból ezzel a kormányzati berendezkedéssel szerintem semmilyen kifogás nem merülhet fel.
A politikai hatékonyság vagy akár a jogi hatékonyság, közigazgatási hatékonyság kérdését pedig nem most, hanem valószínűleg néhány év múlva tudjuk lemérni, hogy ezek az ügyek, ezek a végrehajtási feladatok hatékonyak voltak-e így, ebben a kormányzati struktúrában.
Végül engedjék meg azt a megjegyzést, hogy itt vagyunk néhányan, akik már régóta országgyűlési képviselők vagyunk, és tapasztaltuk, hogy számos kormány különböző kormányszerkezettel próbálkozott, volt olyan, hogy még ugyanaz a kormánytöbbség maga is megváltoztatta a kormányzati felelősséget. Ebből világosan az tűnik ki, hogy nincsen ideális modell, nem lehet egy ideális modellt megállapítani a kormányzati felelősségre, és az is igaz egyébként, hogy néha a miniszterek személye is meghatározza bizonyos felelősségeknek a telepítését, hiszen a miniszterek kompetenciája nagyban befolyásolja azt, hogy milyen feladatok kerüljenek hozzá.
Tehát én kérem a türelmüket, abban kérem a türelmüket, hogy ezt a kormányzat struktúrát hagyják működni, és mindeközben természetesen arra biztatom önöket, hogy éljenek a parlamenti ellenőrzés minden eszközével, amire szerintem így jóval nagyobb lehetőségük van, mint az eddigi kormányzati struktúrában.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir