DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valószínűleg ön előtt is ismert tény, hogy Magyarországon a meggytermés az összes gyümölcstermés közel 10 százalékát teszi ki. A meggy termőterülete körülbelül 14 ezer hektár, a főbb termőterületek Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén találhatók.
A kedvező időjárásnak köszönhetően 2014-ben kiemelkedően nagy meggytermés várható, mely az előzetes adatok szerint elérheti a 80-83 ezer tonnát. Ez a mennyiség pedig a 2013-as termést 17 százalékkal, az elmúlt öt év átlagát pedig mintegy 22 százalékkal, 15-20 ezer tonnával haladja meg. Emellett a meleg időjárás hatására korábban és rövidebb idő alatt érik a meggy, ezért a feldolgozásra szánt áru időben összetorlódik, ami próbára teszi a termelők és a feldolgozók kapacitásait.
(12.50)
Mindezek hatására alakult ki az a problémakör, amivel most szembenézünk. Valóban, igaza van, ez a legsürgetőbb feladat, amit jelenleg a tárcának meg kell oldania.
A megnövekedett termésmennyiség és az egyéb körülmények a piaci viszonyok között természetesen hatással vannak a termelői árakra, különösen az élelmiszeripari feldolgozásra szánt meggy esetében tapasztalható nagymértékű csökkenés. A jelenlegi, nem hivatalos információk szerint az ipari meggy termelői ára a tavalyi 200 forint/kilogramm feletti ár felét sem éri el, mintegy 70 és 100 forint/kilogramm között alakulhat a következő hetekben. Ez az ár a 100 és 120 forint közötti önköltséget csak részben fedezi, ezért várhatóan veszteségesek lesznek a termelők.
A kedvezőtlen ár oka: a magas termésmennyiség mellett a másik oldalon a kiskereskedelmi láncok és a külföldi nagykereskedők árleszorító stratégiája szerepel nehézségként, ami a hazai feldolgozók mozgásterét is nagymértékben leszűkíti. Azt tapasztaljuk, hogy míg a termelőknél olcsó és gyakorlatilag ráfizetés a termelés, addig a vásárolni szándékozó embertársaink pedig magasnak tartják az árat. A kettő között nyilván be kell avatkozni.
A tárca részletes tervéről a viszonválaszban szívesen válaszolok. Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir