LÁSZLÓ TAMÁS

Full text search

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! 1979-ben épült az M3-as budapesti bevezető szakasza, amely éket vágott Rákospalota lakóterületei közé, benne a MÁV-teleppel, amely fővárosi védelem alatt áll, és valóban jobb sorsra érdemes lakóterület.
Ez az autópálya a városba történő bejutást ugyan egyszerűbbé teszi, de ezzel az egyre nagyobb forgalmú út mentén élőkre óriási zaj-, bűz-, porterhelés hárul. Az M3-as autópálya a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő városi autópálya. A főváros már a kilencvenes évek elejétől tervezi a környezeti károk enyhítését, orvoslását, ám erre az állandó pénzhiány miatt csak 2009-ben, de leginkább 2010-től, az második Orbán-kormány megalakulása után nyílt lehetőség. Ekkor a norvég alapból - a két érintett kerülettel összefogva - csaknem 800 millió forintot kapott a projekt.
A XV. kerületben azonban az akkori városvezetés asszisztálása mellett hét vállalkozó ellenállásán megbukott a zajvédő fal jobb oldalán, a Wesselényi út és a Szentmihályi út közötti szakaszon a zajvédő fal építése. A fal hiánya súlyosan érinti a lakókat, egészségkárosodást is okoz. 2011-ben mérést végeztek az egyik érintett, Gábor Áron utcai ingatlannál. És itt a hangnyomásszint nappal 72 decibel, éjjel 68 decibel volt, tehát nappal 7, éjjel 13 decibel túllépés volt megállapítható.
A kerületi önkormányzat 2011-ben a zajvédő fal lejárt építési engedélye aktualizálására tett javaslatot, és forrást is rendelt hozzá. 2012-ben jelentős összeget, 200 millió forintot ajánlott fel a fővárosnak ingatlan-ellentételezéssel. A 2014-es költségvetésben a zajvédő fal tervezéséhez járultunk hozzá nettó 5 millió forinttal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és 50 millió forintot szánunk a passzív zajvédelem érdekében. Tehát látható, hogy újra és újra kezdeményezünk.
Kérdésem államtitkár úrhoz: mikorra várható az M3-as zajvédő fal jobb oldali szakaszának megépítése?

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir