DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány az elmúlt években az adórendszer súlypontját a munkát terhelő jövedelemadó helyett egyre inkább a forgalmi, fogyasztási adókra helyezte át. Az adórendszer ezen átalakításába illeszkedett a reklámok közzétételével kapcsolatos új adó bevezetése is, amelyről a parlament 2014. június 11-én döntött, a 2014. évi XXII. törvény elfogadásával. A törvény szerint az adót nem a reklámozónak, hanem a közreadónak kell fizetnie, így a tévéknek, újságoknak, rádióknak, internetes portáloknak. Az adó vonatkozik azon, nem Magyarországon letelepedett médiaszolgáltatókra is, amelyek napi műsoridejük legalább felében magyar nyelven sugároznak. Az adó alanyát képezik a hagyományos reklámhordozók is, mint hirdetőoszlopok, ingatlanok, hirdetőtáblák, járművek.
A kapcsolt vállalkozások esetében az adóalap mértékét a vállalkozások árbevételének összege adja. A reklámadónál figyelembe vett elhatárolt veszteség 50 százaléka legfeljebb a reklámadó alapjának összegéig számolható be. Az RTL Klub, mint egy nemzetközi vállalatcsoport része, 2012-ben 25,8 milliárd forint árbevételt ért el, az adózás előtti eredménye 6 milliárd 650 millió forint volt. 2013-ban az árbevétele 23,7 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 2 milliárd 300 millió forint. Elfogadható-e, hogy ilyen eredmény mellett egy cég ne fizessen társasági nyereségadót?
Lehetséges-e, hogy a magyar adójogszabályokat, számviteli jogszabályokat felhasználva, egy nemzetközi vállalatcsoport képes legyen arra, hogy egyébként különféle számviteli trükkökkel az adófizetést elkerülje hazánkban?
Tisztelt Államtitkár Úr! Mit kíván tenni a kormány, hogy az RTL Klub ne bújjon ki az adófizetési kötelezettség alól?
Várom megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir