DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Miniszter úr, természetesen az is egy megoldás, ha ön fogja magát, és eltolja magától ezt az egész problémát, de én emlékeztetném önt arra, hogy az ön pártja és kormánya volt az, amely gyakorlatilag szétverte a szociális párbeszéd rendszerét, az érdekegyeztetés hagyományos fórumait. Innentől elkezdve ön ezt megteheti, de ezt meglehetősen sok választópolgár meglehetősen erős cinizmusnak tartja.
Szeretnék még egy szót szólni a korkedvezményes nyugdíjak ügyéről. Én azt gondolom, ön is emlékszik rá, hogy megígérték, hogy ez év végéig felülvizsgálják a rendszert, és új rendszert alakítanak ki. Én követelem öntől, és az LMP kiáll azért, hogy ezt tegyék meg, és adják vissza a nyugdíjat azoknak az embereknek, akiktől önök ezt elvették. Buszvezetőkről beszélek, mozdonyvezetőkről, bányászokról, olyan emberekről, akik az egészségükkel fizetnek azért, mert dolgoznak. Miniszter úr, ez tarthatatlan, amit önök megcsináltak, és az is, hogy múlt héten mindenki átvette a petíciót az illetékes szakszervezetektől, csak a Fidesz nem volt ott, önök nem tisztelték meg ezeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a szakszervezeteket azzal, hogy átvegyék a petíciót, ezért a frakcióvezető úr most átadja önöknek. (Dr. Schiffer András átadja Rogán Antalnak az említett iratokat. - Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir