LÁSZLÓ TAMÁS

Full text search

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Szívesen, szívesen beszélek önöknek Újpalotáról, ott a helyzet a következő, a 2006-os választással érdemes összehasonlítani: 2006-ban kétharmaddal nyert az MSZP, 2014-ben fele-felére hoztuk ki a helyzetet, megnyertük az országgyűlési választást (Dr. Schiffer András: És mi volt 2010-ben?), és tíz fővel képviseltetjük magunkat a kerületi önkormányzatban. Azt gondolom, minden esélyünk megvan rá, hogy a kerület irányítását a kezünkben tartsuk. (Dr. Schiffer András: Hát ez az! Kibújt a szög a zsákból!) Az a négy év, amit csináltunk, az a négy év, ami ott történt a kerületben, bizony nagyon sok ember számára biztató, és arra szavaztak, hogy ezt folytassuk. (Dr. Schiffer András: És ki a polgármester?) A polgármester Hajdu László, akinek viszonylag kevés jogosítványa van és lesz. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban. - Dr. Schiffer András: És lesz? - Dr. Bárándy Gergely: Ezzel sok mindent elmondtál!) Igen, köszönöm.
Egy picikét hadd mondjak még néhány gondolatot önöknek Ózd kérdéséről! Ózdon, ahogy én látom a választási eredményeket, a képviselőtestületben van nyolc fideszes, öt jobbikos és egy MSZP-DK-s. Nem tudom, hogyan fogják tudni a várost irányítani bármekkora nagy polgármester-választási győzelemmel.
Egy picit hadd beszéljek a vétójogról! A vétójog kérdése… (Dr. Schiffer András: Esztergom!) Nem lesz itt Esztergom, mert irányítható, működésképes települést lehet varázsolni mindegyikből, a XV. kerületből és Ózdból is.
A vétójogról hadd mondjak néhány gondolatot önöknek! Nem olvasták el figyelmesen, és nem tanulmányozták azt, hogy az önkormányzati törvényben a polgármestereknek vétójoguk van. Ez került kiterjesztésre a főpolgármester számára, és úgy gondolom, semmi olyan újdonság nincsen ebben a törvénymódosításban, ami nem a korábbi döntésekből származtatható volt. (Dr. Schiffer András: Miért nem október előtt?) Kérem szépen, mindennek megvan az ideje…

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir