BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából az első kérdésem az, hogy ki irányítja az önök tárcáját, hiszen a minap az ön minisztere azt mondta, hogy nem lesz kötelező forintosítani a devizahiteleket, néhány órán belül a kormányszóvivő megcáfolta, és úgy tűnik, övé volt az utolsó szó.
De devizahiteles-problémák tekintetében nemcsak ebben a részletkérdésben hazudtak először. Korábban azt ígérték a választóknak, nem is olyan régen, hogy kedvezményes árfolyamon fogják a devizahiteleket forintosítani. Nos, ebben az ügyben nincs helye a finomkodó megfogalmazásnak. Néhány nappal ezelőtt önök sunyi módon bedobták, hogy - a korábbi ígéretekkel ellentétben - piaci árfolyamon kívánják forintosítani a devizahiteleket. Ez durván az euróhitelek esetében 309 forintos, a svájcifrank-hiteleknél pedig 256 forintos árfolyamot jelent.
Államtitkár úr, kérdezhetem ezek után joggal, hogy ez most vicc vagy komoly. Mert viccnek durva lenne. Önök eddig is csak a jómódúaknak segítettek, amikor korábban lehetővé tették, hogy akinek volt pénze, az 180 forintos árfolyamon átválthassa a devizahiteleket. A többieket viszont magukra hagyták, sőt a forint árfolyamának gyengítésével újabb és újabb terheket raktak a nyakukba. Csak emlékeztetném, államtitkár úr, hogy 2010 áprilisában egy svájci frankért 185 forintot kellett fizetni. Jelenleg 71 forinttal drágább a svájci frank, és önök ezen a piaci árfolyamon kívánják átváltani. Márpedig a Magyar Nemzeti Bank - nemcsak ellenzéki képviselők szavai szerint - statisztikája szerint is egy átlagos havi törlesztőrészlet 2010 áprilisa óta, az önök kormányzása óta 70 százalékkal növekedett, és ennek nagyobb része az árfolyamkülönbség alakulásából fakadt. Ha önök tehát valóban segíteni kívánnának az embereken, akkor a 2010-es kormányváltás előtti árfolyamon forintosítanák a devizahiteleket. Nemcsak fair bankokra, fair kormányzásra is szükség van, a devizahiteles családok 70 százaléka ugyanis kilátástalan és veszélyeztetett helyzetbe került.
Tisztelettel kérdezem tehát államtitkár urat, miért az emberekkel fizetteti meg a kormány a rossz kormányzás árát. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir