CSERESNYÉS PÉTER,

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER,
CSERESNYÉS PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr részletesen szólt a törvénytervezet pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményeinek, cégeinek átalakításáról, az elképzelt tervekről. Én egy bizonyos speciális területről szeretnék néhány szót szólni, méghozzá arról a területről, amelyet az egyik mellékletben szabályoz a törvénytervezet, ez pedig a nemzeti közszolgáltató cég létrehozása lenne.
Magyarország kormánya és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség számára kiemelten fontos ügy az emberekre rakódó pénzügyi terhek csökkentése. A kormány és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség 2010 óta azon dolgozik, hogy a szocialista kormányok idején bevezetett, a magyar családokat érintő súlyos megszorításokat leépítsük, és az emberek hétköznapjait élhetőbbé, könnyebbé tegyük. A kormány ezért bevezette például az egykulcsos személyi jövedelemadó és a családi adókedvezmény rendszerét, miközben növelte a multinacionális cégekre kirótt adókat. Ilyen volt például a bankadó, a telekommunikációs adó. Ezekkel megvalósulhatott az arányos vagy arányosabb közteherviselés a vállalatok és a társadalom között.
Miért is volt szükség erre, miért volt szükség ezekre az intézkedésekre? - fogalmazódhatott meg sokakban a kérdés. Azért, mert a Gyurcsány-Bajnai-korszakban brutálisan megnövekedtek az energiaárak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 8 év alatt 15 alkalommal emelték a rezsidíjakat, aminek köszönhetőn például a gáz ára a háromszorosára, a villamos energia ára pedig kétszeresére növekedett, és mindez sújtotta a családokat, nehézzé téve mindennapjaikat, mindennapi gazdaságukat, gazdálkodásukat. Ennek következtében a jövedelmeket figyelembe véve, mármint az áremeléseket figyelembe véve a magyar családok fizették Európában a legmagasabb energiadíjakat, miközben az energiaszolgáltatók milliárdos profitokat, hasznot söpörhettek be évről évre.
A nehéz helyzetet látva a polgári kormány folyamatosan azon dolgozott, hogy a családok terheit könnyítse. Így mivel a kormány a szocialista kormányokkal szemben a magyar családok pártján állt, ezért 2013. január 1-jétől előbb 10 százalékkal, majd további vágásokkal együtt összesen közel 25 százalékkal csökkentette a villamos energia, a gáz és távhőszolgáltatás árát. Hozzá szeretném tenni, hogy ezenkívül csökkentek a víz- és csatornadíjak, a hulladékszállítási és kéményseprési díjak is, valamint a palackos gáz ára és a szennyvízszállítás díja is.
Magyarországon még egyetlen kormány sem volt a rendszerváltozás óta képes arra, hogy ilyen mértékben enyhítse a családok terheit. Az idén őszig csak az energiaárak területén történt rezsicsökkentésnek köszönhetően a lakossági fogyasztók több mint 334 milliárd forintot takarítottak meg 2013. január 1-je óta, tehát a villamos energia, gáz és távhőszolgáltatás területén. A legtöbbet a villanyszámlán spóroltak a fogyasztók, ezen szolgáltatásért ugyanis 160 milliárd forinttal fizettek kevesebbet. Földgáz esetén 139 milliárd forint volt a lakossági felhasználók összes megtakarítása, míg a távhő árának csökkentésével további 35 milliárd maradt a fogyasztóknál. Ehhez jött még a már említett víz-, csatorna- és hulladékszállításidíj-csökkentés is.
Az eredmények tisztán láthatóak, ugyanakkor a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatósága érdekében további intézkedések megvalósítására van szükség. A kormány idén ősszel döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni. Az első nemzeti közműszolgáltató működésének célja alapvetően nem a profit elérése lesz, hanem hogy biztonságos és olcsó szolgáltatást nyújtson a lakosság és a gazdaság számára. Megvalósítása első lépésének akár azt is tekinthetjük, hogy az állam korábban már megvásárolta a Főgázt, amely így a tervek szerint jó alapja lehet a nemzeti közműszolgáltató holdingnak.
Az állam az első nemzeti közműszolgáltató létrehozásával tehát megjelenik a lakossági közműszolgáltatói szektorban. A közműszolgáltató célja, hogy az állam kedvező áron, a fogyasztóvédelmi szempontoknak maradéktalanul eleget tevő, egyben biztonságos közszolgáltatást nyújtva kínálja az energiát. Az állam elsőként tehát az egyetemes földgáz-szolgáltatói piacon jelenik meg a nemzeti közműszolgáltatás területén, a Főgáz állami kézbe vételével.
A tulajdonviszonyok változását azonban szükséges az MFB-törvény mellékletében is feltüntetni, amelyet a jelen törvénymódosítás is tartalmaz. Az első mondatomban, első gondolatomban erre céloztam.
A rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését garantálja a nemzeti közműszolgáltató létrehozása. Az első nemzeti közműszolgáltató a tervek szerint 2015 márciusában a Főgáz Zrt. bázisán először, mint már említettem, a gázszolgáltatás területén kezdi meg a lakossági szolgáltatási tevékenységet.
(13.30)
E rendszer ezután folyamatosan bővülni fog, második lépcsőben az áramszolgáltatás, harmadik lépcsőben pedig a távhő területén léphet be az állam a piacra egyetemes szolgáltatóként.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Közműszolgáltató együttműködik majd a Magyar Postával, a Díjbeszedő Holdinggal és a tervek szerint a kormányablakokkal is, ami lehetővé teszi majd az egyablakos kiszolgálást, a költséghatékony működést. A Nemzeti Közműszolgáltató így biztonságos és olcsó szolgáltatást fog nyújtani a lakosság számára. Ennek megvalósulása érdekében van szükség jelen törvénymódosításra, hiszen így lehetővé válik az állam számára a kisebbségi tulajdonosok kivásárlása és egy egységes, kiszámíthatóan működő nemzeti közműszolgáltató rendszer kiépítése.
Ezért kérem támogatásukat, nemcsak a vita további szakaszában, hanem majd a szavazások alkalmával is. Köszönöm szépen figyelmüket.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir