DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök úr, engedje meg, hogy egy rövid kitérőt tegyek, mielőtt a törvényről beszélnék. Én őszinte sajnálattal látom, hogy ezt a törvényt, amely meggyőződésem szerint egy szélesebb kitekintésre ad lehetőség, úgy, ahogy ezt Kepli képviselő úr, Sallai képviselő úr is megtette, még ha minden részlettel nem is értek egyet, amiket elmondtak, de annak egy jelentős részével igen, ezt egyfajta illegalitásban kell hogy tárgyalja a Ház.
A magam részéről teljesen elfogadhatatlannak tartom, hogy általános vita a jövőben úgy folyjon le a Házban, hogy itt a magyar köztelevízió, amelybe nem kevés pénzt önt a magyar állam, rajtuk keresztül az adófizetők, egészen egyszerűen nem közvetít. Ezért kérdezem én, mi az a fontos műsor, amit ma délelőtt vajon ezeken a televíziókon közvetítenek, ami fontosabb, mint az, amit ma éppen a Ház tárgyal. Mi az, ami - kérdezem én - jobban kell, hogy érdekelje a nézőket, mint azok a környezeti tényezők, amikről, itt nem fogunk mindenben egyetérteni, vitatkozni fogunk reményeim szerint, vagy már vitatkozunk, de amelyekről rajtunk kívül nagyjából egészében senki nem fog tájékozódni. Abban ne reménykedjünk, hogy a sajtóban ez lesz holnap a fő hír.
Azért tartottam szükségesnek ezt elmondani, mert meggyőződésem, hogy a magyar parlament szerepének tisztességes művelése és helyreállítása akkor lehetséges, ha ezt a köz látja, érti, és innen szűri le a tapasztalatokat. Akkor nem lesznek olyan félreértések, mint amilyen félreértések az elmúlt időszakban számos esetben - ezt hadd mondjam ki kormánypárti képviselőként - éppen a kormánypártok számára igen hátrányosak voltak.
Ezért meggyőződésem szerint e tekintetben változásra van szükség. Na már most érdemben: én is azzal értek egyet, hogy itt ennek a törvénynek azok a részletszabályai, amelyeket egyébként nagy szakszerűséggel Schmuck Erzsébet régi, kedves ismerősöm itt igen jól és pontosan elmondott, azok a részletszabályok kevésbé fontosak, mint mindennek a törvénynek a háttere és mindennek a törvénynek a történeti háttere is. Én még jól emlékszem, hogy Kiotó után valóságos euforikus hangulat volt. Itt bizonyos zöldkörökben úgy gondolták, hogy most aztán elindul valami olyasfajta változás, amiben hát itt nem lehet, hogy ne értsen egyet a nagy nemzetközi társadalom, a nagy államok is, a kis államok is, és elérünk valami olyasmit, mint ami az éghajlatváltozás területén egy jelentős eredményt fog hozni.
(9.00)
Ha most visszapillantunk erre a nem kevés időre, akkor az eredmények, azt kell mondanom, hogy több mint szerények. Akkor az eredmények, amit el lehetett eddig érni, az én meggyőződésem szerint messze nincsenek a nagy hanggal szemben, mint amiket sokszor egy-egy konferencián hallhattunk.
Konferenciák. A konferenciák sora már Kiotó után elindult; lehetőleg valahol távol, egzotikus helyen, lehetőleg úgy, hogy amit ott tárgyalgatnak, annak tulajdonképpen semmiféle következménye ne legyen. És elindult úgy is, hogy azok a nagyhatalmak, amelyeknek ténylegesen a kibocsátása jelentős lehet, érdektelennek mutatkoztak. Az, hogy most az utóbbi időben van ebben egy kis fordulat, tisztelt hölgyeim és uraim, azt nagyjából, egészéből annak tudjuk be, hogy ma már tisztában vannak azzal, hogy ennek nincs olyan súlya a politikai világban, mint amilyennek mi szerettük volna, ha lenne. Ezért ma már lehet bizonyos szóbeli engedményeket tenni. De azért ott, ahol most éppen szó volt arról, hogy majd miféle nagy csökkentések fognak bekövetkezni a kibocsátásban 2020-ig, ott azért az egész nagy hazai energiaiparukat a palagázra fogják alapítani, mint mondják - már ha sikerül.
Én azt gondolom, tisztelt Ház tehát, hogy érdemes ezt a kérdést másként, még így itt, ebben az illegalitásban is megvitatni úgy, hogy vajon mik azok, amelyekre számíthatunk, mik azok a területek, ahol meggyőződésem szerint közösen, akár politikamentesen is előre kell lépni. Én a legnagyobb hibának azt tartom, hogy kezdettől fogva tudományos kérdéseket, éspedig eldöntetlen tudományos kérdéseket a tabu szintjére sikerült emelni; hogy olyan megállapítások következtek be, amelyeknek vitatott részei voltak, vannak, maradtak, és nem eldöntöttek.
Én azt tudom a történelemből, amit nemcsak szeretek, hanem hitem, reményeim szerint elég régen vizsgálgatok is, hogy nem szerencsés, amikor tudományos kérdésben hatalmi szóval történik döntés, mert lehet, hogy századokkal később, de majdnem biztos, reparációra lesz szükség. És én itt most valami hasonlót látok. Azt a tényt, hogy éghajlatváltozás van, ezt a világon senki nem tagadta, tagadja. Nem is lehet tagadni, a földtörténet azt mutatja, hogy ezek az éghajlatváltozások törvényszerűen bekövetkeznek. Értem én, hogy a kibocsátásnak mekkora szerepe van, és el is fogadom, hogy ezt csökkenteni kell, de nem pusztán azért - és ezt nagyon fontosnak tartom -, mert a kibocsátások következtében majd miféle éghajlatváltozás következik be. Én úgy gondolom, hogy ha mondjuk, egyszerre Izlandon, mondjuk valahol a dél-ázsiai térségben és ne adj’ isten, valahol az Afrika-térségben kitör egy vulkán, attól tartok, hogy sokkal nagyobb szén-dioxid-kibocsátás következik be, mint amire gondolni merünk.
Azok az újabb fajta előadások, amelyek ugye, szegény teheneket teszik sok mindenért felelőssé, azok meg különösen elgondolkodtattak, mert hovatovább azt kell mondanom, hogy az okok keresésében már elfelejtjük, hogy valahol a természet rendjébe történő beavatkozásunk egésze az, amely valamiféle olyan változást hoz létre, amely változásoknak vannak pozitív részei, és sajnálatosan vannak keményen negatív részei.
Szeretném leszögezni, hogy az én álláspontom szerint ez nem pusztán, sőt messze nem csak energiakérdés. Ha ezt leszűkítjük az energiakérdésre - és itt értek egyet Kepli képviselő úrral -, akkor tévúton járunk. Az a helyzet ugyanis, hogy ha az éghajlatváltozást tudomásul vesszük, hogy létezik, törekszünk rá, hogy mi ne növeljük az éghajlatváltozással járó kedvezőtlen hatásokat, azzal mélyen egyetértek, és ehhez meg kell hozni a törvényeket, többek közt ezt a törvényt is érdemes elfogadni. Nem fog csodákat művelni, de érdemes elfogadni, mert talán majd valamilyen lépés lesz előre.
De az igazi megoldásokat ott kell keresni, amelyek a saját lehetőségeinkben rejlenek: a vízgazdálkodásban például. Egy olyan vízgazdálkodásban, amely az én hitem szerint egy egységes irányítás mellett Magyarországnak hatalmas lehetőségeket és hasznokat hozhat. Különösen akkor, ha - akár tetszik, akár nem - az éghajlatváltozás tényét tudomásul vesszük. Tudomásul vesszük, hogy törekszünk arra, hogy ez kedvező legyen, de ugyanakkor azt is, hogy ez létezik. És mint létező éghajlatváltozásokhoz az én meggyőződésem szerint kétféle felkészülés van. Az egyik az, amiről most beszélgetünk a törvény alapján, az a kibocsátáscsökkentés lehetősége. A másik az, hogy megkeressük azokat a módokat és lehetőségeket, amelyek nekünk, magyaroknak, Magyarországnak nem a hátrányokat, hanem a kedvezőbb lehetőségeket helyezik előtérbe, amelyek azokat a lehetőségeket helyezik előtérbe éppen az esetleges felmelegedési tendenciák folytatódása esetén, amire föl kell készülni, és amire, ha mi vagyunk a legjobban fölkészülve itt a térségben, Európában vagy akár a világon, akkor ez számunkra hatalmas előnyt is jelenthet.
Még egyszer szeretném nyomatékkal mondani, senki félre ne értse, én minden olyan lehetőséget, amely a káros kibocsátásokat csökkenti, messzemenően jónak és támogatandónak tartok. De már akkor, amikor 2001-ben valamelyes szavam volt ezen a területen, értetlenül álltam az előtt, hogy hogy van ez, hogy most adunk-veszünk kvótákat úgy, hogy a szegényebb országok majd lehetővé teszik, hogy az ezt megfizetni tudó gazdagabb országok kibocsátása nőjön, ezáltal az egyébként az ipar területén lévő előnyüket tovább növeljük. Ez a képlet, ami tulajdonképpen megjelenik. És kézzel-lábbal tiltakoznak, hogy - megmondom, lehet, hogy most itt sokan azt fogják mondani - micsoda disznóság, hogy a bevételeket csökkentettem netán. Ami rajtam múlott, azon az álláspontom voltam, hogy Magyarországnak iparilag fejlődnie kell, Magyarországnak még nagyon sokáig ebben az ipari világban kell élnie, ezért a kibocsátások területén semmiképpen nem az lehet a célunk, hogy önmagunk alatt fölszámoljunk valamit, amire egyébként szükségünk lehet.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az alapkérdésekben, és merem remélni, hogy a mélyzöldek, kevésbé zöldek meg az egyáltalán nem zöldek egyetértünk, nevezetesen abban, hogy az éghajlatváltozás ténye egy olyan tény, amellyel az emberiségnek valószínűleg még nagyon sokáig, egészen addig, míg itt van a Földön, együtt kell élnie. Következésképpen itt a legjobb megoldásokat mindig egyrészt a saját tevékenységünk okos és ésszerű megszervezésében, másrészt pedig az ahhoz való alkalmazkodásban lelhetjük meg.
Ezért a magam részéről támogatom a törvény elfogadását annak reményében is, hogy ezekről a témákról talán még itt a Házban egyszer, nem így, hanem szélesebb kör előtt is szót és eszmét válthatunk. Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
