DR. MATOLCSY GYÖRGY,

Full text search

DR. MATOLCSY GYÖRGY,
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nos, amit ön mond, az a legvilágosabb példája annak, hogy milyen jó, hogy független a jegybank. Ugyanis a jegybanknak nincs árfolyamcélja, a jegybanknak nincs mérlegcélja, a jegybanknak nincs kamatcélja, a jegybanknak semmilyen más célja nincs, mint a középtávú inflációscél-követés. (Derültség az MSZP soraiban. - Lukács Zoltán: El lehet tenni a zsét!)
(16.40)
Ezért, ha önre hallgatnánk, akkor a magyar pénzügyi rendszer a legnagyobb bajban lenne (Derültség az MSZP soraiban.), hiszen arra törekednénk, hogy vagy erős vagy gyenge legyen a forint, és ebből a költségvetésnek osztalékként befizessük a nyereségünket. Ez nagyon nagy hiba lenne, ez óriási hiba lenne.
Éppen ezért helyesen a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó jegybanktörvény kimondja, hogy függetlenül a kormánytól, függetlenül a pártoktól és függetlenül a pénzpiaci lobbicsoportoktól önállóan és függetlenül dönt minden egyes kérdésben a magyar jegybank. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir