HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Full text search

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megmondom, nagyon örülök, hogy Czomba Sándor államtitkár úr helyett most visszajött Tállai államtitkár úr. Már csak azért is, mert a mondanivalóm nagyrészt őt illeti. Ugyanis itt a Házban most már órák óta folyik az adótörvények vitája, de sajnos arról, ami egy nagyon súlyos és nagy jelentőséggel bíró változtatás, igen kevés szó esik. Nevezetesen arról, hogy a helyi adók mellett ezentúl önkormányzatok úgynevezett települési adókat is be tudnak majd vezetni.
(15.10)
Az, hogy ez most be fog következni nagy valószínűség szerint a kormányzat akarata szerint, egyértelműen annak köszönhető, hogy megbukott a feladatfinanszírozás rendszere, amit az államtitkár úr még belügyi államtitkár korában talált ki és kényszerített rá a magyar önkormányzati rendszerre, és ez ennek a szégyennek a bevallása, hogy sajnos ez, bármennyire is hangoztatta a kormányzat, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, sőt.
Ezt azonban egy újabb és még nagyobb bajjal kívánják önök tetézni, nevezetesen annak ellenére, hogy még a választási kampányban tele volt Magyarország olyan óriásplakátokkal, hogy „Több pénzt az önkormányzatoknak!”, ezt önök úgy gondolják megteremteni, hogy nem a kormányzat, a központi költségvetés biztosítja azokat az egyébként valódi költségeket, amelyek a közfeladatok ellátására szükségesek az egyes településeken, hanem megengedik azt a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy a saját lakosságukat sarcolják meg, sarcolják tovább. Teszik ezt úgy, hogy véleményem szerint teljes egészében alkotmányellenes a javaslatuk, de semmi további jogszabálynak, sem a jogalkotási törvénynek, sem az önkormányzati törvénynek nem felel meg. Azt, hogy mennyire nem felel meg, további felszólalásomban fogom kifejteni. (Az elnök csenget.)
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir