DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én folytatnám azt, amit Szilágyi képviselő úr felvetett. A főváros igazi problémája a kétszintű önkormányzás 25 éve. Budapest ettől fejlődésképtelen. És ha már itt faleveleket emlegettek, hát van egy sokkal élőbb példa. Amikor a Fővám téren az illegális árusítás problémáját kereskedők felvetik, akkor ha ezek az illegális árusok arrébb mennek száz métert, az a IX. kerületi önkormányzat problémája, ha megállnak ott, ahol vannak, a Fővárosi Önkormányzaté, ha meg a másik irányba tesznek néhány lépést, akkor az V. kerületi önkormányzaté. S akkor a nagy fejlesztésekről még nem is beszéltünk. Ez a város így működésképtelen.
Ha arról van szó, hogy önök a kétharmados többséggel, az egyébként egy mandátumon múló kétharmados többséggel megkísérelnék, akár a saját belső érdekcsoportjaikat is megtörve, rendbe tenni Budapestet, ehhez az LMP is partner lenne, de akkor erről tessék beszélni. És valóban, ha abban a kérdésben kezdeményeznének egy ötpárti egyeztetést, hogy hogyan lehetne 25 év után működőképessé tenni Budapestet, mi ebben biztos, hogy partnerek lennénk, mert ez az érdekünk, ez minden budapestinek az érdeke. De ehhez egy olyan önkormányzat kellene, egy olyan erős budapesti önkormányzat, ahol a választói akarat arányosan megnyilvánul, és egy olyan budapesti önkormányzat kell, amelyik a budapestiek érdekeit képviseli, és az ingatlanspekulációra szakosodott úgynevezett kerületi önkormányzatokat pedig meg kéne szüntetni, vissza kéne térni az 1950 előtti modellhez.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir