SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tehát összegezve, hogy nehogy ki tudják forgatni a szavainkat, mert sokszor megteszik ezt, és nehogy azt mondják, hogy mi mást mondtunk.
Azt mondjuk jelen pillanatban is, hogy valóban, Budapesten ez a kétszintű önkormányzatiság, egyedüliként az országban, nem a legmegfelelőbb önkormányzati rendszer. Valóban, a Jobbik is nyitott lenne arra, hogy megtaláljuk azt az ésszerű megoldást, üljünk le, vonjunk be civil szervezeteket, vonjuk be az önkormányzatokat, vonjuk be az önök által irányított kormányhivatalokat, mindent, és alkossunk egy olyan törvényt, amely a legjobban próbálja meg összefésülni, összemosni azokat a hatásköröket, azokat a forrásokat, azokat a forráselosztásokat, azokat a jogköröket, amik most ütközőpontokat jelentenek a főváros és a kerületek között.
(17.30)
Mi nyitottak vagyunk egy ilyenre, sőt ezt megcsinálhattuk volna az előző négyéves ciklusban is, mert tarthatnánk ott, hogy leültünk volna és már megváltoztattuk volna. Amire nem vagyunk nyitottak, az ez a törvénymódosítás, amely nem arra szolgál - ahogy azt itt sokan elmondták -, hogy jobbá tegyünk valamit, nem arra szolgál, hogy megreformáljunk valamit, hanem egyszerűen csak arra szolgál, hogy önök minél nagyobb hatalomra tegyenek szert a Fővárosi Közgyűlésben. És nagyon sok negatívuma van ennek a benyújtott törvénymódosító javaslatnak.
Még egyszer: én arra szeretném kérni önöket, ne azt nézzék, hogy presztízsveszteség vagy nem presztízsveszteség önöknek, ha visszavonják ezt a törvényt. Vonják vissza, nézzék a budapestiek érdekét, nézzék a főváros érdekét ebben a kérdésben. Vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, és kezdeményezzenek tényleg többpárti egyeztetéseket, vonják be a civil szervezeteket, üljünk le közösen, próbáljuk meg és tegyük jobbá az önkormányzatiságot Budapesten, változtassunk rajta, reformáljuk meg, de ne egyeduralkodóvá próbálják tenni és egypártrendszerként működtetni a fővárost, mert az én véleményem szerint efelé kívánnak menni, de az is lehet, hogy majd a képviselőik közül néhánynak szobrokat is fognak emeltetni a fővárosban. Az is egyszerű lesz, mert ezt ez alapján a törvényjavaslat alapján meg fogják tudni tenni. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir