DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviseleti demokráciának, önök ugyanúgy tanulták, mint én a ’90 utáni időszakból, vannak elméleti kritériumai és gyakorlati követelményei. Pont ezt a gyakorlati követelményt várjuk önöktől, amire időt kért frakcióigazgató úr, hogy dolgozzanak. Tehát pont ezt igényeljük, hogy dolgozzanak, és a képviseleti demokrácia elméleti követelményeinek megfelelően ide a parlamentbe hozzanak a gyakorlatnak megfelelő előterjesztéseket. Tehát pont azt mondjuk, hogy ez a vázlat, amit itt behoztak, egy nagyon szűkszavú előterjesztés, nem mutatja azt a munkát, amit ön igényel, hogy szeretné, ha az ellenzék hagyná, hogy önök elvégezzék.
Nemhogy hagyjuk, igényeljük, követeljük, várjuk. Tehát tegyenek eleget annak a nemes népfelhatalmazásnak, amire hivatkoznak, és a parlament működjön úgy, ahogy kell. Ne nemzeti konzultációk keretében akarják elintézni az önök által már megválaszolt kérdések feltételével, levelezgetésével, hogy miről szóljon a politika, hanem a jogalkotás, az alkotmány most alaptörvénynek nevezett szabályai szerint hozzák ide a döntésre váró kérdéseket. Nagyon örültem Latorcai alelnök úr hozzászólásának, amiben fölidézte, hogy a korábbi alkotmány erről hogy szólt. Persze, adott időt rá. Mi is adunk időt rá, csak lássuk a munkát.
Ez nem látszik, hogy önök érdemben dolgoznának, az látszik, hogy egy vezérelvű demokráciában valaki kitalálja önök helyett, és ahelyett, hogy dolgoznának, ahelyett, hogy itt tartalmi előterjesztések mentén lehetne vitatkozni, azt gondolják, hogy egy papírral el lehet intézni a kormányzati struktúrát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir