IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Igen, 200 ezres számot mondtam, 200 ezer főt, ez sok tízezer családot érint. Arra kérem miniszter urat, hogy tényleg ezeknek a számoknak tessenek alaposan utánanézni, és bármiféle tanulmány is foglalkozik ezzel, körülbelül hasonló nagyságrendű számot, hasonló számot fog megjelölni. Nagyon sok embert érint ez, nagyon fontos területről van szó, és nagyon fontos az ezzel kapcsolatos prevenció. Éppen ezért szólaltunk fel, mert jelen pillanatban nem látjuk megfelelőnek azokat az intézkedéseket, bár valóban, ezek a félkarú rablók ki lettek tiltva, de ahogy mondtam, nem lett korlátozva semmilyen más módon a hozzáférés például a kaszinókhoz.
Szóvá tettem azt a javaslatot is, ami elhangzott, a vasárnapi bezárás. Ez az ötlet fölmerült sok más dolog miatt: a boltokat bezárták, korlátozták a cigarettákhoz, dohánytermékhez való hozzáférést a trafikok működésével, alkoholt sem lehet sok helyen kapni már az esti óráktól kezdve.
Javasoljuk, hogy valamilyen tettek láthatóvá legyenek, hiszen ahogy miniszterelnök mondta, ne a szavait, hanem a tetteit figyeljük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi ezekre a tettekre vagyunk nagyon kíváncsiak és várjuk ezeket. Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir