BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Azt eddig is tudtuk, hogy a jegybank vezetői nem restellnek mellékállásokat elvállalni, és nem restellnek ezért komoly fizetést, tiszteletdíjat húzni, azonban új jelenség, hogy ezt elfelejtik bevallani a vagyonnyilatkozatukban, noha a törvény erre őket kötelezi. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és Gerhardt Ferenc alelnök együtt különböző alapítványoktól összesen mintegy 26 millió forintot kerestek, azonban ezt nem tüntették fel vagyonnyilatkozatukban, márpedig ez bűncselekmény.
Ennek a bűncselekménynek a tényét maga az ügyészség is elismerte, azonban megalkotott egy olyan mondatot, amely a magyar nyelvnek egy páratlan leleménye, hogy mégis mindezek ellenére miért nem nyomoz az ügyben, miért nem tekinti végső soron mindezt bűncselekménynek. Az ügyészség közleménye a következőket mondja: „A feljelentett személyek” - mármint a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke - ”a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg, így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna, nem lehet.” Ez a fogalmazás egészen egyszerűen gyöngyszem, szóval, ilyet koszorús költők sem tudtak volna kitalálni, nemhogy az ügyészség.
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Mégis hogy van ez? Önök szerint Matolcsy György nem volt tudatában annak, hogy mintegy 14 millió forintot keresett? Ha tudatában volt, akkor miért nem vallotta be? És ha nem vallotta be, akkor önök szerint ez miért nem bűncselekmény? Tisztelettel várom a válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir