KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Miniszter úr, abban egyetértünk, hogy az ön ki nem mondott gondolatai mögött is ez volt, egy újabb ékes bizonyítéka az Európai Unió kétarcúságának, hogy tudniillik szavakban Oroszország elleni szankciókat fogalmaz meg, azonban ha a nyugat-európai országok profitálnak belőle, akkor mégsem olyan nagy baj, ha Oroszországgal gazdasági, energetikai kapcsolatokat építenek. A másik pedig az, hogy Kelet-Európát, Kelet-Közép-Európát soha nem tekintették egyenrangú partnernek ezekben a vitákban.
Egyet nem mondott el, miniszter úr - nagyon szépen elismételte azokat a gondolatokat, amelyek interpellációmban megjelentek -, hogy a magyar kormány, Orbán Viktor miniszterelnök úr mikor megy ki Brüsszelbe, és mikor csap az asztalra ebben a kérdésben, mikor fogja kikövetelni azt, hogy Magyarországnak, Kelet - Közép-Európának ugyanaz az elbánás járjon ki, mint ami Németországnak és Nyugat-Európának gázellátás tekintetében is. Hiszen folyamatosan arról hallunk, hogy az Északi Áramlat újabb vezetéke hogyan fog megvalósulni, míg a többi csak ködös álomkép, ködös fejtegetés, semmi konkrétum nélkül. Így könnyen úgy járhatunk, hogy néhány év múlva földgáz nélkül marad Magyarország, vagy csak nagyon drágán, Nyugat-Európából…

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir