DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi miniszter által benyújtott határozati javaslat a honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát emelné - mint ahogy államtitkár úr is elmondta - 29 700-ról 31 080-ra, ez mintegy 1380 fős növelést jelent, ami egyébként a létszámkeret 4,6 százalékos növelését jelenti. Ebben a létszámkeretben nincsenek benne az önkéntes tartalékosok, a rendelkezési állomány és a Honvéd Kórházban a lakossági feladatokat ellátó egészségügyi módosítás.
Államtitkár úr is jó néhány okot mondott, hogy miért kellett módosítani a létszámkeretet, új szervezeti egységek létrehozását, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a migrációs helyzetből adódó kihívásokkal összhangban a honvédség szervezeteinek fejlesztése és a katonai szervezetek által ellátott feladatrendszer jelentősen módosult, továbbá a honvédség feladatrendszere kiegészült a terrorveszély-helyzetben ellátandó új feladatokkal is.
Ezekre a módosításokra azért volt szükség, mert Európa, így hazánk terrorfenyegetettsége jelentősen nőtt. Az illegális migráció kezelése érdekében a katonák a rendőrökkel együttműködve ellenőrzik és védik Magyarország határait. Ezek újabb feladatot jelentenek a honvédség állományának.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció támogatja a határozati javaslat elfogadását, mert a magyar katonák feladatellátása garanciája hazánk és a magyar állampolgárok biztonságának.
Kérem önöket is, hogy támogassák a határozati javaslat elfogadását, így jövő év február 1-jétől módosulhat a honvédség rendszeresített létszáma. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir